Érsekújvár. Rablás és zsarolás miatt tett vádemelési javaslatot a rendőrség egy 25 éves kürti férfi ellen. K. Roland, akinek már korábban is meggyűlt a baja a törvénnyel, egy ismerősétől először mobiltelefont, majd pénzt lopott, de egy másik férfitől is 1500 koronát zsarolt ki.
Keresés
Sofőrjére támadt a stoppos
Komárom. Ráfizetett segítőkészségére egy 38 éves férfi, aki hétfő este megállt egy stopposnak a komáromi Vág-hídnál. A potyautas ugyanis megtámadta a Škoda 100-as sofőrjét, elvette a mobiltelefonját és 2500 korona készpénzét. A rendőrség a támadót már elkapta, s lopás miatt vádemelési javaslatot is tett ellene.
Többet vártak az államtól
Nyitra. „A megyei önkormányzat teljes mértékben rá van utalva az állami költségvetésre, ahonnan az idei évre 120 millió koronával kevesebbet kaptunk, mint amennyire szükségünk lenne.
Vidékfejlesztési tervek
Jattó. A hét községet tömörítő Cergát-Vág mikrorégió képviselői tegnap találkoztak a nyitrai megyei önkormányzat régiófejlesztési osztálya érsekújvári kirendeltségének dolgozóival.
Kézenfutás a tévében
Kassa. A természet csodájának tartott Ghillány Lászlóról, a kézenfutás Európa-bajnokáról egyszer már készült dokumentumfilm, ám ismét látnak fantáziát a sportemberben, és újabb, ezúttal nemzetközi forgalmazásra szánt produkciót terveznek az 59 éves kassai rekorder főszereplésével.
Nemzedékek oktatója
Királyhelmec. Lányával, unokájával és dédunokájával ünnepelte tegnap a századik születésnapját Péter Imre helybéli pedagógus, akinek Királyhelmec nevében a városi hivatal vezetője is jókívánságait fejezte ki. Péter Imre 1903. március 12-én született.
MA EMLÉKEZNEK MÁRCIUS 15-RE
Diószeg – 11 óra, ünnepi műsor a kultúrházban
Deáki – 18 óra, az Ifjú Szívek ünnepi műsora a kultúrházban
Egyházgelle – 18 óra, kiállítás Tizenöt címmel, amelyen tizenöt képzőművész munkái láthatók az 1848-as forradalom és az azt követő szabadságharc 155.
Biotermelés az Ipoly völgyében
Miksi/ Kalonda/ Bolyk. A helyi gyümölcstermesztési hagyományok felelevenítésével és feldolgozóipar fokozatos kialakításával szeretne munkahelyeket teremteni egy vállalkozói csoport a gazdaságilag hátrányos helyzetű nógrádi régióban.
Kényes kérdés a közmunka
Ipolyvilke/Rapp/Kalonda. A járási munkahivatalok kötelezővé tették, hogy a munkanélküliek havonta két munkanapot dolgozzanak le a községi önkormányzatoknak. Ezzel a munkanélküliek mentesülnek az alól, hogy kéthetente jelentkezniük kelljen a járási munkahivatalban.
Kórházak a tönk szélén
A kassai megyei önkormányzat fennhatósága alá tartozó négy kórházban ágyak és munkahelyek szűnnek meg.