Nemzedékek oktatója

Királyhelmec. Lányával, unokájával és dédunokájával ünnepelte tegnap a századik születésnapját Péter Imre helybéli pedagógus, akinek Királyhelmec nevében a városi hivatal vezetője is jókívánságait fejezte ki. Péter Imre 1903. március 12-én született.

Péter Imre szerettei körében ünepelte a századik születésnapját Hogya György felvételeKirályhelmec. Lányával, unokájával és dédunokájával ünnepelte tegnap a századik születésnapját Péter Imre helybéli pedagógus, akinek Királyhelmec nevében a városi hivatal vezetője is jókívánságait fejezte ki. Péter Imre 1903. március 12-én született. Tanulmányait a királyhelmeci református iskolában kezdte, majd a sárospataki Tanítóképző Főiskolán szerzett tanítói oklevelet. Ezután 1923-tól 1964-ig Szentes községben tanított, közben azonban megjárta a Don-kanyart is. A magyar hadseregbe 1942-ben mint önkéntes tartalékos őrvezető vonult be és a fogságból csak úgy szabadult, hogy belépett a Ludvík Svoboda vezette cseh-szlovák dandárba. A Duklai-hágón keresztül érkezett haza és Szentesben folytatta tanítói pályáját. A pozsonyi Pedagógiai Főiskola földrajz-biológia szakát 53 évesen végezte el levelező tagozaton. Pedagógusi pályafutása során több száz tanítványt oktatott. Királyhelmecre 1962-ben költözött, ahol a helyi tanintézményekben még hetvenévesen is be-besegített a tanításba, ha éppen nem volt szakos pedagógus.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?