Pozsony. A kormány évről évre alacsonyabb összeget fordít a nagy munkanélküliséggel küszködő járások megsegítésére.
Keresés
AKIK MEGĺRTÁK
Nagyon örültem, hogy sokan megírtátok, mi a sajtószabadság, s mi a cenzúra. Örültem, mert ez azt jelenti nekem, hogy sokan vannak, akik szeretnének könyvet.
Az erdő megmentése
Volt egyszer egy kerek erdő. Ennek a kerek erdőnek a közepében állatok laktak, szépen, békességben. Nem is volt ott semmi baj, mígnem egyszer megjelent ott az ember. Azt tervezte, kivágja a fákat, s házat épít magának, hogy legyen hol laknia.
Kedveseim!
Szép az idő, virágos a kedvem, hamarosan virágba borul a természet is. Rám duplán mosolyog a napocska, hiszen nemcsak a szerkesztőségbe jövet melenget, hanem itt, az asztalomon a sok kedves rajzról is.
Bíróság elé kellene állítani a diktátort
Budapest. Háborús bűntettek miatt Szaddám Huszein és vezetőtársai egy, a jugoszláviai, illetve a ruandai események kapcsán felállított ad hoc nemzetközi büntetőbíróságoz hasonló intézmény előtt vonhatók felelősségre. Feltéve persze, hogy élve sikerül őket kézre keríteni – nyilatkozta Valki László nemzetközi jogász.
Bush nem szívesen beszél a háború költségeiről
Brüsszel. Bush elnök nem ismertette az amerikai adófizetőkkel, hogy mekkora költségek terhelik őket a háború miatt, ám még a legóvatosabb becslésekben is mintegy 100 milliárd dollárra rúgó kiadások szerepelnek. Akkor, ha a mostani háború az 1991-es Öböl-háború gyorsaságával vetekszik.
Szaddám fia állítólag meghalt
Bagdad/Washington. Az iraki főváros gyakorlatilag normális ünnepnapi képet mutatott tegnap, a város központját érintő csütörtök esti-éjszakai amerikai bombázás után. Az AFP francia hírügynökség helyszíni tudósítása szerint a muzulmánok szokásos heti pihenőnapján, mint mindig, ritka volt a forgalom, hiszen a hivatalok, vállalatok, bankok és a nagyobb üzletek zárva tartottak.
Horoszkop
Olyan feladatok várják, melyektől kezdetben talán megijed egy kicsit, de ez nem tart sokáig, és élvezni fogja, hogy rejtett képességeit is végre kamatoztathatja.
Összpontosítson a gyakorlati problémákra és dolgokra.
Szlovák címeres MiG a CNN weboldalán
Bős. Ivan Šimko arra kérte a CNN hírtelevíziót, hogy távolítsa el az iraki haderőt bemutató internetes oldaláról azt a felvételt, amelyen egy szlovák címerrel ellátott MiG–29-es gép látható. Ez tegnap megtörtént. Pozsony azzal is megelégedett volna, ha a weboldalon jól láthatóan feltüntetik, hogy csupán illusztrációról van szó. (bzs)
Ivan Šimko szerint nem fenyeget terrortámadás
Bős. Nincs az államvédelmi szervek és a hírszerzés birtokában hitelt érdemlő információ arról, hogy terrortámadás fenyegetné Szlovákiát, így biztonságban van a dunai vízerőmű is. Ezt Ivan Šimko védelmi miniszter mondta tegnapi bősi sajtótájékoztatóján. „Ebben a helyzetben csupán megelőző intézkedésekre van szükség.