Pénzinjekció – vállalkozóknak

Pozsony. A kormány évről évre alacsonyabb összeget fordít a nagy munkanélküliséggel küszködő járások megsegítésére.

Összehasonlításképpen: 2000-ben még 138,412 millió koronát fordítottak erre a célra, 2001-ben viszont már csak 95,87 millió korona jutott rá. Idén ez tovább csökkent, hiszen Gyurovszky László építésügyi és régiófejlesztési miniszter szerint a magasabb munkanélküliségű járások vállalkozóinak „de minimis” munkahelyteremtő programjára 90 millió koronát adnak. A támogatás célja, hogy a vállalkozóknak juttatott dotációk segítségével új munkahelyeket teremtsenek. Hogy melyik járás kaphat támogatást, azt az elmúlt két év munkanélküliségének az átlagából számították ki. Azok a járások számíthatnak anyagiakra, ahol az állástalanok aránya meghaladta a 21 százalékot. Ennek alapján lekerült a támogatottak listájáról például a Csacai és Kiszucaújhelyi járás, helyettük azonban támogatásban részesülhetnek a Vágsellyei és Érsekújvári járás vállalkozói.

Idén az 50 alkalmazottnál kevesebbet foglalkoztató vállalkozók juthatnak ilyen módon dotációhoz. Ennek az összege nem lehet magasabb 3 millió koronánál, és három egymást követő évben nem haladhatja meg a 100 ezer eurót. Segítségével vállalkozást lehet megindítani, bővíteni vagy profilt váltani. A program a társfinanszírozás alapján működik, vagyis anyagi befektetések esetén a kiadások 50, egyéb befektetések esetén pedig a 25 százalékot lehet az állami támogatásból finanszírozni. Ebben az évben azonban több feltétel is változott. A legfontosabb, hogy a vállalkozónak legalább három új alkalmazottat kell legalább öt esztendőre felvennie. Korábban kettővel is megelégedtek

Az érdeklődők a járási hivatalok vállalkozói osztályán adhatják be projektumaikat, és ott juthatnak a támogatás elnyeréséhez szükséges bővebb információkhoz is. A feltételeket a régiófejlesztési tárca honlapján (www.build.gov.sk) is közzéteszik. Újdonságnak számít, hogy idén már a járási hivatalokban csak elbírálják és minőség szerint sorrendbe állítják az egyes projektumokat, ajánlatokat azonban már nem tesznek a minisztériumnak. Hogy melyik vállalkozó kapja meg a támogatást, azt tárcaközi bizottság dönti el. (mi)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?