Iscare a Meddőségi és Aszszisztált Reprodukciós Centrum Pozsonyban. – Nem tudtuk elképzelni életünket gyermek nélkül, persze, nem sejtettük, hogy míg megérkezik, micsoda megpróbáltatásokban lesz részünk.
Keresés
Aki már odaát mesél
Nagyszüleimnek megadatott, hogy jó egészségben együtt ünnepeljék meg gyémántlakodalmukat. Nem volt unalmas életük. Túléltek egy világháborút („...négy bomba hullott csak a mi udvarunkba, isteni szerencse, hogy egy sem robbant...”), átvészelték a deportálást („...
Braille-írás
Nem messze Párizstól történt, 1813-ban. Egy bizonyos tímár négyesztendős fia apja árjával játszadozva egyetlen óvatlan mozdulattal úgy megsértette a szemét, hogy az fertőzést kapott, ami aztán a másik szemére is átterjedt. Az ötéves Louis tehát teljesen megvakult.
Dicsértessék ...
A közelmúltban volt egy hosszú időszak, amikor gondot okozott a köszönés tartalma és formája. Az ide vonatkozó felsőbb utasítás érkezésekor elégedetten sóhajtott a sok tantermes és a falusi kisiskola tanítója, nevelője. Engedélyezett köszönést sulykolhat a nebulókba.
Az életnek része a rossz dolog is
Három és fél éves lányom az utóbbi időben túl sokat foglalkozik a halállal. De nemcsak ő, hanem néhány kis barátja is. Bennünket, anyákat, ez természetszerűleg nagyon nyugtalanít, és bizonytalanok vagyunk afelől, milyen választ adjunk, ha a gyermek azt mondja: „Anya, nem akarom, hogy meghalj.
Seregnyi használt alsógatya
Jeruzsálem. Amerikai katonák használt hosszú alsónadrágjait kénytelenek használni télen az izraeli katonák, takarékossági kényszerből. „A használt alsóneműt természetesen kimossuk, mielőtt szétosztjuk” – mondta a sereg szóvivője.
Pénz a Csemadoknak
Pozsony. Rudolf Chmel kulturális miniszterrel találkoztak tegnap a Csemadok vezetői: Száraz József, a szövetség országos elnöke és Görföl Jenő, a szövetség titkára. Jelen volt a találkozót kezdeményező Csáky Pál miniszterelnök-helyettes is.
Sorakozás 4 milliárdért
Pozsony. Történelmi rekordnyereményt, 3,93 milliárd forintot vihet el az a szerencsés, aki ezen a héten is feladta Magyarországon az ötöslottó szelvényét és eltalálja a bűvös számkombinációt. Szlovákiából is tömegek zarándokoltak a határ menti magyar településekre, hogy szerencsét próbáljanak.
Elfogadta a parlament, januártól hatályos az új földtörvényt
Pozsony. Két nap alatt két MKP-prioritás teljesült: a magyar egyetem után tegnap a földtörvényt is megszavazta a parlament. 75 kormánypárti és az ellenzéki Rudolf Žiak szavazatának köszönhetően jövőre lesz restitúció, és a nevesítetlen földek problémája is rendeződik.
A jogszabály két részből áll: az első rész 2004.