Dicsértessék ...

A közelmúltban volt egy hosszú időszak, amikor gondot okozott a köszönés tartalma és formája. Az ide vonatkozó felsőbb utasítás érkezésekor elégedetten sóhajtott a sok tantermes és a falusi kisiskola tanítója, nevelője. Engedélyezett köszönést sulykolhat a nebulókba. A nagyváros zajától távol, erdő övezte falujában Böske néni pedig naponta sértett előírást.

– Dicsértessék, dicsértessék a Jézus Krisztus – köszöntötte embertársait, még a fiatalabbakat is, ahogyan gyerekkorában tanították, megkövetelték. A hasonkorú falubeliek tudták, gyermekotthonban nevelkedett, fiatalon férjhez ment. Családi boldogsága nem tartott sokáig, férje autóbaleset áldozata lett. Talán akkor tett fogadalmat, amíg él, sötét ruhát visel, leggyakrabban feketét. Adott szavát tartotta.

A „funkciósok” falubeli rokonai, akárcsak a továbbtanulni akaró gyerekek hozzátartozói óvatosan fogadták Böske néni köszönését, hogy minél kevesebbet áruljanak el önmagukról.

Károly, a hivatalos szerv képviselője alig észrevehető fejbiccentéssel válaszolt.

Helenka, a bejáró óvónő viszonzásul morgott valamit fogai között úgy, hogy száját ki sem nyitotta.

Előfordult, hogy névtelen feljelentő levelére személye szóba került a központban, de még csak figyelmeztetésig sem jutott a „programpont”, Böske néni tette a dolgát. Segített, tanácsolt, gyógyított. Az emberek lelkük mélyén szerették, tisztelték.

János gazda nyaraló unokájának, amikor hétvégén cudarul megfájdult a foga, irány Bözsi néni mézeskalácsháza. Első csengetésre nyílott az ajtó. Bársonyos hangja, kiegyensúlyozott mozdulata és a fájdalomcsillapító tabletta segített.

A hentes agresszív kutyájának híre volt a környéken. Gazdája itt-ott nyers húst vetett az állat elé. Böske néni intésére a dühös eb barátságosan csóválni kezdte a farkát.

A falu legmagasabb pontján, a Szarkadomb tetején fapados kápolnában érezte jól magát. Az önként vállalt teendők számára felüdülést jelentenek. Messziről látszik a hófehérre meszelt épület, békességet hirdetve tündököl a napfényben. Alkotói vad erőktől féltve vastag kőfalat emeltek köré. A bejárat előtt fazsindely borítású apró kupola védi a rézharangot, melyet a múlt században ajándékozott a gazdag földbirtokos felesége a falunak. A tenyérnyi kertudvarban hóvirág, lilaakác, mangróvea.

A kis lélekszámú falu kápolnájában felszentelt lelkész csupán nevezetes vallási ünnepeken misézik. A napot imádsággal kezdő emberek nyitva találják a kápolnát, amikor a hajnalcsillag felragyog. Böske néni elindul a dombtetőre, hogy jelezze, itt a reggeli imádság ideje. Remegő kezében szorongatja bőrkötésű imakönyvét. Csuklóján tartott olvasóját ezüstkereszt ékesíti. Az INRI felirat alatt a keresztre feszített Jézus.

Inkább a rend kedvéért tartja nyitva az imakönyvet. Kívülről ismeri a templomi imádságot, éneket.

Percnyi pontosan megszólal a déli harangszó. Az emberek szusszanásnyi pihenőt tartva a kápolna felé fordulva főhajtással adnak tiszteletet. Gazdag tapasztalata van az esti litánia levezetésében is.

A hétvégi istentiszteleten imádkozik, felolvas. A tisztelendő úr feladatát kántorként segíti. Előfordul, hogy távoli falvakból polgári temetésre érkezik felkérés. Vállalja. Az emberek őszintébbek, szókimondóak.

Az évek múlásával változott a kápolna környéke. Tovább tart a tetőre vezető út, pedig a domb nem lett magasabb. Szervezete vezényel gyakorta pihenőt. Az esős időben sok kellemetlenséget okozó kapaszkodót most apró kavics borítja, néhol bazaltkő lépcső, vaskorlát teszi biztonságossá a járást. A kisharang a technika segítségével, ha szükséges, megszólal, kikapcsol magától is.

Böske néni féltő lelkének megnyugvást jelent, hogy az imádságokon egyre több ember vesz részt. Előfordul, hogy nincs hely a kápolnában, ilyenkor nyitott ajtónál folyik a mise.

Szívesen, mindig újult erővel végzi az elsőáldozók felkészítését, a környékbeli falvakból is jönnek az érdeklődők. Jó tudni, van és lesz követője.

Bátrabban köszönnek az emberek, helybeliek, idegenek, idősek, fiatalok.

– Dicsértessék...

– Mindörökké... – válaszol ő rendre türelmesen.