A Katedra októberi számában számos egyéb mellett a folyóirat tízéves jubileuma kapcsán tartott ünnepség eseményeiről olvashatnak összefoglalót. Bodnár Gyula vezércikkben emlékezik meg a folyóirat elmúlt tíz évéről.
Keresés
Emlékét hűséggel akarják őrizni
Amikor a felbári alapiskola tantestülete Felbár község önkormányzatával, a római katolikus plébániával, valamint a szülői szövetséggel úgy döntött, hogy az iskola Batthyány-Strattmann László nevét veszi fel, a döntés minden szempontból megalapozott volt.
Száz éve halt meg Fadrusz János
Korának, a 19. század utolsó évtizedeinek és a 20. század elejének egyik legjelentősebb magyar emlékműszobrásza, Fadrusz János Pozsonyban, az egykori Vártelek utca Pálffy-udvarában látta meg a napvilágot 1858. szeptember 2-án, szülővárosában, Zay-Ugrócon és Bécsben tanult, Pozsony külvárosában, a Virágvölgyben élte le élete nagyobb részét és Budapesten hunyt el, fiatalon, 45. életévét épp betöltve, 1903 október végén (egyes források szerint a hónap 28., mások szerint 26. napján).
Váltás a francia stratégiában
Párizs. A francia nukleáris elrettentési stratégia alapvető irányváltásra készül: új célpontjai a tömegpusztító fegyverekkel felszerelkező lator államok, igen hosszú távon pedig a kínai nukleáris fenyegetés ellensúlyozását veszi számításba – írta tegnap a Libération.
Mádl egységre szólított fel
Kolozsvár. Az erdélyi magyarságnak a különféle belső viták mellett is együtt kell cselekednie, amikor a magyarság jövőjét, tennivalóit illetően eljön a határozott döntés pillanata – fejtette ki Mádl Ferenc magyar államfő tegnap a kolozsvári Állami Magyar Színház épületében tartott előadásában.
Liberalizmus és iszlám
Dakar. A Liberális Internacionálé ismét megválasztotta alelnökének Eörsi Mátyás szabad demokrata országgyűlési képviselőt a szenegáli fővárosban, Dakarban a hétvégén megtartott kongresszusán. A tanácskozás az iszlám és a nyugati típusú demokráciák viszonyát állította vizsgálódásainak középpontjába.
Az SPD komoly veresége
Berlin. Súlyos veszteséget volt kénytelen elkönyvelni a Német Szociáldemokrata Párt (SPD) a vasárnapi brandenburgi kommunális választásokon: valószínűleg több mint 15 százalékot veszített az öt évvel ezelőtt elért eredményhez képest.
Kizárták a nyilvánosságot
Budapest. A kettős állampolgárságról kezdődtek szakértői megbeszélések a külügyminisztérium és a vajdasági magyar szervezetek között tegnap Budapesten. Ezt Bársony András politikai államtitkár is megerősítette.
Megjelent a Diana-könyv
London. Tegnap került a szigetország könyvesboltjaiba a néhai Diana walesi hercegnő volt inasának könyve, amely a részletek közlése miatt már két hete lázban tartja Angliát. A szerző Szeretetteljes megemlékezésnek minősítette művét, amelyben eddig nem ismert intimitásokat tárt a nyilvánosság elé.
Megalakult a Székely Nemzeti Tanács
Bukarest. A Székely Nemzeti Tanács (SZNT) nem kíván az RMDSZ alternatívája lenni. Ezt hangsúlyozták vasárnap Sepsiszentgyörgyön a civil szerveződésként közfelkiáltással létrehívott testület alakuló ülésén. Mindez abban a teremben zajlott le, amelyben 1848-ban a székelyek képviselői az önvédelmi harc mellett döntöttek.