A Katedra októberi számában számos egyéb mellett a folyóirat tízéves jubileuma kapcsán tartott ünnepség eseményeiről olvashatnak összefoglalót. Bodnár Gyula vezércikkben emlékezik meg a folyóirat elmúlt tíz évéről.
Emlékezés a jubileumra
A Katedra októberi számában számos egyéb mellett a folyóirat tízéves jubileuma kapcsán tartott ünnepség eseményeiről olvashatnak összefoglalót. Bodnár Gyula vezércikkben emlékezik meg a folyóirat elmúlt tíz évéről. A lap közli mindazon személyek, intézmények és szervezetek nevét, akik a folyóiratnak nyújtott támogatásukért cserébe emléklapot vehettek át a Katedra kiadójától, a Lilium Aurumtól. Az olvasók közelebbről is megismerkedhetnek Laczkóné Erdélyi Margittal, Tóth Erikával és Tóth Valériával, az idei Katedra Díjasokkal. A lap diákok számára meghirdetett Szépírói pályázatán részt vett költő- és írópalántákról, illetve alkotásaikról Zalán Tibor József Attila-díjas költő, a zsűri elnöke osztja meg gondolatait. Dobos László író alma matereire emlékezik vissza, Vajda Barnabás középiskolai tanár a Katedra folyóiratról írott tanulmányából készített összefoglalót közöl a lap hasábjain. Az érdeklődők a novemberre tervezett II. Gramma Nyelvészeti Napokról is olvashatnak beharangozót. Jakab István nyugalmazott egyetemi tanár nyelvművelő írásában ez alkalommal néhány iktelen ige nyelvileg formális helyzetben helytelennek minősülő ikes használatára hívja fel a figyelmet. Csáky Károly néprajzkutató A természetrajz tudora című írásában Cserey Adolf botanikus alakját idézi fel. Pintér Vera egyetemi oktató az uniós oktatáspolitikáról nyújt rövid áttekintést. Nagy Erzsébet középiskolai tanár a számítógépet és annak használatát ismerteti, Kiss László informatika szakos pedagógus néhány hasznos, a tanárok munkáját segítő honlapot mutat be. Gecsei Edit magyarországi közoktatási szakértő a regionális irodalom- és művelődéstörténet integrált tanításának módszereit ismerteti. Pénzes István alapiskolai tanár Petőfi Sándor Szeptember végén című költeményének tanításához nyújt nélkülözhetetlen segítséget. A lap ezenkívül tartalmaz felhívásokat, kulturális programajánlót, a Katedra-versenyek feladatlapjait és művelődéstörténeti posztert is. (ervé)
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.