Liverpool. Liverpooli tudósok egy csoportja megállapította, hogy David Beckham, az angol labdarúgó-válogatott kapitánya matematikai géniusz. Részletesen elemezték a Real Madrid középpályásának híres szabadrúgásait, s mindössze egy százalékos pontatlansági különbséget találtak köztük.
Keresés
Rácz Norbertútra kel
Párkány. Ma indul Japánba, és az első fordulóban egy Costa Rica-i versenyzővel bunyózik a világbajnokságon Rácz Norbert, a Szlovák Kyokushin Karate Szövetség 37 éves elnöke, aki sportdiplomáciai útja során kénytelen a tatamin is megjelenni, hogy a rendezők megtérítsék repülőjegye árát.
Gáborík: nincs megegyezés
Minneapolis. Továbbra sem egyezett meg szerződéshosszabbítása ügyében Marián Gáborík az NHL-ben szereplő Minnesota Wild vezérkarával. Pedig a szlovák csatár az eredetileg követelt évi 6,5 millió dollár helyett a legutóbbi tárgyalásokon „csak” 4,5-öt kért, de ezt is sokallta a klub.
Vonzóbb az ötkarika
Párizs. A Nemzetközi Atlétikai Szövetség párizsi konferenciáján magyar szempontból döntő fontosságú változásról határoztak a 2004-es Golden League-viadalsorozatot illetően.
Egy álom válna valóra
Berlin. Gunda Niemann-Stirnemann, a németek háromszoros olimpiai bajnok gyorskorcsolyázója 32 hónapos szülési szabadság után a jövő hétvégén visszatér.
Tíz újonccal Budapestre
Pozsony. A jövő héten budapesti nemzetközi tornán vesz részt a szlovák jégkorong-válogatott. November 6-n csütörtökön kezdődik a négynapos viadal, melynek keretében a legutóbbi vb bronzérmese az A csoportban előbb Magyarországgal, majd Hollandiával találkozik.
Melyik nyer először?
Sopron/Rózsahegy. A múltheti idénynyitó után ma és holnap már a 2. forduló mérkőzéseit játsszák a női kosárlabda Euroligában. Sopronban 18.00 órakor a szlovák bajnok Ružomberok lesz az Euroleasing-Orsi vendége.
NHL
New York. Két mérkőzésre került sor az észak-amerikai profi jégkorongligában. Hiába vezetett már 2:0-ra a Toronto Maple Leafs, hosszabbítást követően mégis az Atlanta Thrashers örülhetett a győzelemnek.
A kilences hetese
Kisudvarnok. A női I. labdarúgóliga legutóbbi fordulójában a kisudvarnokiak megsemmisítő vereséget mértek homonnai ellenfelükre. A 11:0-ás hazai győzelem élvonalbeli szinten klubrekordnak számít a csallóközieknél.
Nem tudom, mi történt
A jégkorong ST Extraliga rajtja előtt a bajnok Slovan szakvezetői kijelentették, a címvédésen kívül nagyon odafigyelnek még a Kontinentális Kupa-döntő csoportmérkőzéseire, tehát a nemzetközi porondon is sikereket szeretnének elérni. A honi bajnokságban egyelőre bukdácsolnak a pozsonyiak. Ennek okairól faggattuk Ľubomír Pokovič vezető edzőt.