Pozsony. A jövő hét elején Rudolf Schuster háromnapos hivatalos látogatásra indul Törökországba. Az államfő útja az eredeti tervekhez képest egy nappal rövidebb lesz, így nem látogat el Isztambulba, ahol egy gazdasági fórumon kellett volna felszólalnia.
Keresés
Egymást marják a kommunisták
Kassa. A KSS alelnöke, Ivan Hopta nem támogatja párttársa, Dagmar Bollová indulását a jövőre esedékes köztársaságielnök-választáson. Bollová – aki 1994-ben még az SDĽ tagja volt – szerinte inkább szociáldemokrata, mint kommunista érzelmű.
Mikor érkezik a nyugdíj?
Pozsony. A posta figyelmezteti a lakosságot, hogy az ünnepek miatt változik egyes nyugdíjkifizetések dátuma. Az eredetileg december 24-re tervezett nyugdíjakat egy nappal korábban, már 23-án kiküldik, míg a január 6-án esedékes nyugdíjkifizetés egy nappal később, azaz január 7-én lesz. (TASR)
Csomagolnak a romák
Pozsony. Legalábbis ezt állítja több kelet-szlovákiai polgármester, mivel hamarosan újra vízum nélkül lehet utazni Nagy-Britanniába. A Nagymihályi járásban lévő Ungpálóc (Pavlovce nad Uhom) községben közel 2000 roma él, az ottani polgármester szerint régebben is jártak külföldre, most sem lesz másképp.
Kifogásolják a tervezett diákhitel-rendszert
Pozsony. A Diáktanács nem ért egyet sem a teljes körű tandíj-, sem az oktatási tárca elképzeléseiben szereplő új típusú diákhitel-rendszer bevezetésével. A hallgatók képviselői ellenzik, hogy jövő szeptembertől mind a nappali, mind a levelező tagozaton részben költségtérítésessé váljék a felsőfokú képzés.
Tovább szegényedünk
Pozsony. Egy háromtagú család kiadásai januártól havi 1700 koronával emelkednek, állítja saját számításai alapján a Szakszervezetek Szövetsége (KOZ). A négytagú családnál ez az összeg legalább 2280 korona lesz, de a számok még emelkedhetnek, jelentette be tegnap Ivan Saktor.
Elég lesz a személyi
Budapest. Szlovákia és Magyarország állampolgárai a tervek szerint már 2004. május 1-je előtt is átléphetnék személyi igazolvánnyal a magyar–szlovák határt. A két ország illetékesei tegnap állapodtak meg abban, hogy ennek megfelelően módosítják a hatályos vízumegyezményt.
Megijedhet a Hyundai
Pozsony. Elriaszthatja a dél-koreai befektetőt az átláthatatlan politikai helyzet, és előfordulhat, hogy a Hyundai-gyárat mégsem Szlovákiában, hanem Lengyelországban építik fel. „A külföldi befektetőket elbizonytalaníthatják a politikai csatározások.
Tovább ritkuló buszjáratok
Értesüléseink szerint a magánosított érsekújvári Szlovák Autóbusz-közlekedési Vállalat (SAD) több járat megszüntetését tervezi. A változás kellemetlenül érinti a csallóközi Csicsó lakosait, akik amiatt is felháborodtak, hogy minderről a buszsofőrtől kell értesülniük, hivatalos tájékoztatás nem volt.
Csak a forgalom a fontos?
Aki mostanában gyakrabban megfordult a pozsonyi Duna utca környékén, több dologra is felfigyelhetett. A Rajská utca és a Duna utca kereszteződésénél már hosszabb ideje nincsenek jelzőlámpák, és az utóbbi jó fél év során a Klemens utcáról is eltávolították őket.