Pozsony. Megvalósul az előrehozott választásokat szorgalmazó népszavazás, viszont sikertelen lesz – jósolta Michal Vašečka, az IVO társadalomkutató intézet munkatársa.
Keresés
Nem csak önmagukat képviselik
A Szlovák Köztársaság Ezüst, illetve Arany Emlékérmének idei kitüntetettjeit arról kérdeztük, mit jelent számukra a rangos állami elismerés, amelyet tegnap vettek át Csáky Pál miniszterelnök-helyettestől.
Horoszkop
Ne erőltessen olyasmit a másikra, amit az nem akar megtenni, még akkor sem, ha az a javát szolgálja. Felfrissülésként nézzen meg pár szórakoztató műsort!
Gondolja át: többet észszel, mint erővel! Ha olyantól vár érzelmet és megértést, aki erre képtelen, csakis önmagát csapja be!
GAZDASÁGI HĺRMORZSÁK
Januárban gázóra-leolvasás
Pozsony. A Szlovák Gázművek (SPP) illetékesei január első két hetében gázóra-ellenőrzést tartanak. A számlákat az átfogó óraleolvasás után, március végén postázzák a fogyasztóknak. A földgázár emelése miatt a gázművek 33,4%-kal növelik a havi előleg összegét.
Túlszárnyalt hiány
Budapest. A Magyar Országgyűlés 197 igen szavazattal, 14 ellenében, egy tartózkodás mellett elfogadta a jövő évi költségvetési javaslatot. A szavazáson nem vettek részt a legnagyobb ellenzéki párt, a Fidesz képviselői.
Acélos kötélhúzás Brüsszellel
Pozsony. Szlovákia nemet mond az Európai Bizottságnak az acéltöbblet-termelés kompenzációval összefüggő javaslatára. „A kompenzáció formája és összege túlontúl keménynek tűnik” – jelentette ki Csáky Pál.
Nincs pénz beruházásra, sem árvízvédelemre
Pozsony. Nem sikerült változtatni az eredeti javaslaton, a parlamentben jóváhagyott állami költségvetés a tavalyihoz képest 800 millió koronával kevesebbet juttat a környezetvédelmi tárcának. Ezt az uniós alapokból vízgazdálkodásra szánt pénz sem pótolja teljesen – mondta tegnapi sajtóértekezletén Miklós László.
Januártólváltoznak a sztrádadíjak
Pozsony. Lesz elegendő autópálya-matrica 2004-ben, miután a közlekedési tárca 790,3 ezer éves és 2,03 millió darab ideiglenes matrica nyomtatását rendelte meg. A készletek megcsappanása esetén utánnyomásra kerül sor. A minisztérium öt társasággal írt alá megállapodást országos kiterjedésű terjesztésről.
Radikális pénzpiaci változások
Pozsony. Az év végén megszűnik a nem névre szóló bankkönyvek időszaka, 2004-től 15 százalékról 19-re nő a betéti kamatok utáni adó. Az uniós belépésünket követően pedig emelkedik a betétvédelem felső határa.
Huzat a pénztárcában
A jövő évi költségvetéshez kapcsolódó egyik televíziós vitaműsorban a pénzügyminiszter is véleményt mondott. Fejtegetésének lényege: 2004 után már nem várhatók különösebb gazdasági megszorítások, a mostani reformintézkedések eredményességét pedig a lakosság életszínvonalának javulásán mérheti majd le.