Acélos kötélhúzás Brüsszellel

Pozsony. Szlovákia nemet mond az Európai Bizottságnak az acéltöbblet-termelés kompenzációval összefüggő javaslatára. „A kompenzáció formája és összege túlontúl keménynek tűnik” – jelentette ki Csáky Pál.

Pozsony. Szlovákia nemet mond az Európai Bizottságnak az acéltöbblet-termelés kompenzációval összefüggő javaslatára. „A kompenzáció formája és összege túlontúl keménynek tűnik” – jelentette ki Csáky Pál. A miniszterelnök-helyettes szerint amennyiben a kérdést nem sikerül diplomáciai úton január 15-ig rendezni, úgy politikai síkra terelődik. Úgy fogalmazott: az EB ugyan nem akar pereskedni, ugyanakkor komoly konfliktust eredményezhet, ha a két fél nem tud megegyezni az elfogadható kompenzáció összegében.

A Dzurinda-kormány decemberben szóbeli jegyzéket kapott az EB-től, miszerint az EU csak bizonyos kompenzáció ellenében hajlandó elfogadni a szlovák acél-többlettermelést. Márpedig Szlovákia 2001-ben kötelezettséget vállalt arra, hogy legfeljebb csak 3 százalékkal növelheti a kassai vasmű acélkitermelését, amely a bázisévben 4,05 millió tonna nyersacél volt. Ezzel szemben a kassai cég tavaly 4,392 millió tonna acélt, idén pedig mintegy 5 milliót állít elő. Ha Pozsony elfogadná az EB javaslatát, úgy részben meg kellene vonni az US Steel adókedvezményeit, másrészt a kompenzáció egy részét a kassai cégnek kellene állnia, mégpedig készpénzben. (SITA)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?