Kötelező érvényű a népszavazás eredménye?

Pozsony. Megvalósul az előrehozott választásokat szorgalmazó népszavazás, viszont sikertelen lesz – jósolta Michal Vašečka, az IVO társadalomkutató intézet munkatársa.

Pozsony. Megvalósul az előrehozott választásokat szorgalmazó népszavazás, viszont sikertelen lesz – jósolta Michal Vašečka, az IVO társadalomkutató intézet munkatársa. Ján Füle elnöki szóvivő leszögezte: az államfő tisztában van azzal, hogy alkotmányjogi szempontból nem egyértelmű, a referendum eredménye kötelező érvényű-e, és Rudolf Schuster még nem döntötte el, kiírja-e a népszavazást; megvárja, hogy a szakszervezet – vélhetően januárban – átnyújtsa petíciós íveit, csak utána mond véleményt.

A szakszervezetek az előzetes becslések szerint 440 ezer aláírást gyűjtöttek össze. Vašečka szerint a referendum csak uniós csatlakozásunk után valósulhat meg, hiszen a pártok többször kinyilvánították: 2004. május 1-je előtt nem szánják rá magukat semmilyen drámai lépésre. Vladimír Mečiar HZDS-elnök 2005 tavaszán tartja reálisnak a előrehozott választásokat. Vašečka szerint azonban ettől nem kell tartani. „A referendum során nem fog az urnákhoz járulni a szavazásra jogosultak 50 százaléka, mert a koalíciós pártok valószínűleg felszólítják támogatóikat, hogy maradjanak otthon. Viszont elegen elmennek ahhoz, hogy a részvételi arányt sokan erős fegyverként használhassák a kormány ellen, és az országban nőni fog az elégedetlenség” – fejtette ki lapunknak a szociológus, aki szerint a népszavazás lényegében a Smert és a szakszervezetet népszerűsítő drága reklám és rendkívül költséges közvélemény-kutatás lesz. Vašečka elfogadhatóbbnak tartaná, ha a referendumot a Smer kezdeményezné: egy ellenzéki pártnak ez legitim eszköze. A szakszervezeteknek viszont nem ez a dolga. „Az egész esetleg arra lesz jó, hogy az Európai Bizottság elgondolkodjon azon, a szakszervezet miért kardoskodik ennyire a szavazás mellett, illetve hogyan próbálja befolyásolni a politikát. Általában ugyanis fordítva szokott lenni: máshol a szakszervezet csatlakozik a pártok kezdeményezéséhez, míg nálunk a politikai játék aktív szereplője akar lenni, ami nagyon szokatlan” – mutatott rá az IVO munkatársa.

Megoszlik a jogászok véleménye arról, kötelező érvényű-e az esetleges sikeres referendum eredménye. Egyesek szerint a nép akarata szent, és bár a választási időszak lerövidítését 90 honatyának kell megszavaznia, a képviselők nem voksolhatnának másképp, mint igennel. Mások úgy vélik, a honatyáknak lelkiismeretükre kell támaszkodniuk, azaz nem kötelezhetők automatikusan az idő előtti választások támogatására.

Peter Miššík (SDKÚ) kijelentette: mandátumát a néptől négy évre kapta, és Ernest Valko alkotmányjogász sem biztos benne, hogy a referendumon kinyilvánított véleménnyel megkurtítható-e a honatyák megbízatási ideje. Ján Drgonec alkotmányjogász szerint viszont mindenképpen a népszavazás eredménye a mérvadó. Vašečka lapunknak leszögezte: akármilyen jogi álláspontban is egyeznek meg a jogászok, erkölcsi szempontból az lenne a helyes, ha a parlament figyelembe venné a nép akaratát, mert bár a kormány kibírná a választási ciklus végéig, rendkívül rossz lenne a közhangulat. A szociológus rámutatott: akár lesz népszavazás és előrehozott voksolás, akár nem, a szakszervezet mindenképpen győztesen kerül ki a csatából. (sza)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?