Huzat a pénztárcában

A jövő évi költségvetéshez kapcsolódó egyik televíziós vitaműsorban a pénzügyminiszter is véleményt mondott. Fejtegetésének lényege: 2004 után már nem várhatók különösebb gazdasági megszorítások, a mostani reformintézkedések eredményességét pedig a lakosság életszínvonalának javulásán mérheti majd le.

A jövő évi költségvetéshez kapcsolódó egyik televíziós vitaműsorban a pénzügyminiszter is véleményt mondott. Fejtegetésének lényege: 2004 után már nem várhatók különösebb gazdasági megszorítások, a mostani reformintézkedések eredményességét pedig a lakosság életszínvonalának javulásán mérheti majd le. Lehet, hogy így lesz, de a lakosság nagyobbik felével ezt itt és most nehéz elhitetni. Hát még milyen nehéz lesz érvelni, ha januárban, februárban megérkeznek az első megemelt összegű energiafogyasztási számlák. Milyen csekély lesz a lelkesedés, miután a vasúti közlekedést igénybe vevő átlagfizetésű ingázók megvették a januártól ismét 10 százalékkal drágább menetjegyeket. A statisztikai hivatal múlt heti jelentése sem vigasztaló; nagyon mérsékeltek az ország háromnegyedévi eredményei.

Jóllehet a jelentés szerint Szlovákia a közép-európai térségben továbbra is a leggyorsabban növekvő gazdasággal dicsekedhet (4,2 százalék), a lakosság ebből még mindig semmit nem észlel. Ellenkezőleg. Az átlagkereset ugyan 7 százalékkal növekedett, de a valóságban ezért a 14 066 koronáért az átlagfizetésből élő csaknem 2 százalékkal kevesebbet vásárolhatott, mint egy évvel korábban. A reáljövedelmek csökkenése főképp az év eleji energiadrágulás következménye, tehát nyilvánvaló, hogy ugyanilyen okból jövőre is tovább laposodik a lakosság pénztárcája. A néhány nagyvállalat exportteljesítményének köszönhető gazdasági növekedés fölötti örömöt így indokoltan gyengíti a lakossági fogyasztás szüntelen csökkenése. Nemcsak a közérzetet rontja, hanem a kiegyensúlyozott gazdasági növekedést is hátráltatja. Magyarán, örülhetünk, hogy növekszik az ország exportteljesítménye, de nem sokat nyerünk vele, ha a gazdasági növekedés másik motorja, a lakossági fogyasztás a drágulások miatt csökken vagy legalábbis nem növekszik. Ez is lassítja az uniós gazdaságokhoz viszonyított lemaradásunk lefaragását.

Ha minden igaz, a néhány hét múlva bekövetkező januári energiadrágulás lesz az utolsó olyan mértékű, amely sokkolóan hat a lakossági fogyasztásra. Ha ezt a lakosság zöme elviselhetetlen eladósodás nélkül túléli, van esély arra, hogy 2005-től már valamelyest növekedjék vásárlóereje, amint azt a gazdasági elemzők jósolják. Kérdés, persze, hogy a túlságosan egy lábon álló, vagyis a külföldi kereslet mindenkori alakulásához szorosan kapcsolódó, ezért könnyen sebezhető gazdaságunk izmosodásához elegendő lesz-e az a „lendület”, amelyet a januártól érvényes új adórendszer hivatott meghatározni. ĺróasztal mellett ugyanis sok minden kiszámítható... Néhány hónapon belül bebizonyosodhat, hogy az új adótörvények valóban segítik-e a kis- és középvállalkozókat, a gazdasági fejlesztést, a munkahelyteremtést. Egyébként az ugyancsak az új adórendszer miatti drágulást a lakosság nagyobb hányada valószínűleg nagyon nehezen viseli el.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Korábbi cikkek a témában

Ezt olvasta már?