Túlszárnyalt hiány

Budapest. A Magyar Országgyűlés 197 igen szavazattal, 14 ellenében, egy tartózkodás mellett elfogadta a jövő évi költségvetési javaslatot. A szavazáson nem vettek részt a legnagyobb ellenzéki párt, a Fidesz képviselői.

Budapest. A Magyar Országgyűlés 197 igen szavazattal, 14 ellenében, egy tartózkodás mellett elfogadta a jövő évi költségvetési javaslatot. A szavazáson nem vettek részt a legnagyobb ellenzéki párt, a Fidesz képviselői.

A törvény a költségvetés bevételi főösszegét 5481,5 milliárd forintban, kiadási főösszegét 6132,4 milliárd forintban, hiányát 650,9 milliárd forintban, a költségvetés általános tartalékát pedig 31,3 milliárd forintban határozza meg. A büdzsé eredeti előterjesztése 6092,9 milliárdos kiadási, 5484,4 milliárdos bevételi főösszeggel és 608,5 milliárd forintos hiánnyal számolt, a főszámok a módosító javaslatokról való döntéshozatal után változtak meg. László Csaba pénzügyminiszter arra helyezte a hangsúlyt, hogy az európai uniós számbavételi rendszer alapján változatlan, 3,8 százalékos államháztartási hiánnyal fogadta el a főszámokat az Országgyűlés, ezzel szemben ellenzéki képviselők kifogásolták, hogy az államháztartási hiány összességében több mint 50 milliárd forinttal nőtt az eredeti előterjesztéshez képest.

A módosítások nyomán az önkormányzatok forrásai összesen 43 milliárd forinttal emelkedtek. A lakhatással kapcsolatos segélyezésre, azaz az energiaár-emelések kompenzációjára 3 milliárd forint többlettámogatás jut. Az eredeti előterjesztéshez képest 70 százalék marad a táppénz. Az arra való jogosultság a munkaviszony megszűnését követően 90 napra csökken a korábbi 180 napról.

A magyar pénzügyminisztérium számításai szerint az idei államháztartás ez évi GDP-arányos hiánya 5,2 százalék lesz, az eredetileg tervezett 4,5 százalék helyett, azaz 974,2 milliárd forint a tervezett 832 milliárd forinttal szemben. A központi költségvetés hiánya várhatóan megközelíti a 642 milliárd forintot, míg az előirányzat 569 milliárd forint volt. (Fn)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?