December 11-12-én nagyszabású tantárgyi összejövetel zajlott Dunaszerdahelyen „Magyar nyelv és irodalom tantárgyi konferencia” címmel, melyen magyaroktatásunk minden szintjét érintő kérdések kerültek napirendre.
Keresés
Élő kapcsolat író és olvasó közt
November 27. és december 10. között rendezte meg a Könyvszakmai Szövetség és a Szövetség a Közös Célokért az I. Szlovákiai Magyar Könyvfesztivált, amelynek programjában könyvkiállítások és -vásárok, író-olvasó találkozók szerepeltek. A tapasztalatok összegzésére Balázs F. Attilát, a Könyvszakmai Szövetség elnökét kértem meg.
Haider szerint amerikai komédia
Bécs. Jörg Haider szélsőséges osztrák politikus, aki korábban azzal dicsekedett, hogy jó barátságban van Szaddám Huszeinnel, a bécsi televíziónak nyilatkozva rossz amerikai komádiának, illetve nagy szélhámosságnak nevezte a volt iraki diktátor elfogását.
Ismét van SARS-fertőzött
Tajpej. Újabb SARS-típusú megbetegedés történt Tajvanon. Az egészségügyi illetékesek bejelentése szerint egy olyan kutatót támadott meg a kór, aki az atípusos tüdőgyulladást tanulmányozta.
Fegyverleadás Macedóniában
Szkopje. Önkéntesen mintegy 7500 lőfegyvert, köztük 55 gránátvetőt és 27 géppuskát, valamint 100 ezer tölténytárat szolgáltattak be a polgári lakosság és volt gerillák lefegyverzését célzó hathetes kampány alatt Macedóniában.
Visszatérhetnek a szerbek
Belgrád. Saját állítása szerint őszintén akarja a szerb menekültek visszatérését Ivo Sanader, a Horvát Demokratikus Közösség (HDZ) kormányalakítással megbízott elnöke.
Nem tart a megtorlástól
London. A lengyel miniszterelnök értésre adta, hogy „fenyegetések hatására” nem fog engedni álláspontjából az uniós alkotmány ügyében.
Megromlik a viszony Törökországgal
Bern. Népirtásként ismerte el a svájci parlament az I. világháború idején az oszmán birodalom örmény lakosai által elszenvedett mészárlásokat és deportálásokat. Svájc a tizenötödik ország, amely népirtásként ismerte el az akkori véres eseményeket.
Hét katona halt meg
Párizs. Hét katona meghalt tegnap, amikor lezuhant velük egy ejtőernyősöket szállító repülőgép a francia Pireneusokban – adta hírül a Reuters francia hivatalos szervekre hivatkozva.
Robertson NATO-főtitkár elbúcsúzott
Brüsszel. George Robertson NATO-főtitkár tegnap elbúcsúzott az észak-atlanti szövetségtől: utoljára elnökölt a tagállamok nagyköveteiből álló tanács ülésén.