Párizs. Hét katona meghalt tegnap, amikor lezuhant velük egy ejtőernyősöket szállító repülőgép a francia Pireneusokban – adta hírül a Reuters francia hivatalos szervekre hivatkozva.
Hét katona halt meg
Párizs. Hét katona meghalt tegnap, amikor lezuhant velük egy ejtőernyősöket szállító repülőgép a francia Pireneusokban – adta hírül a Reuters francia hivatalos szervekre hivatkozva. A szerencsétlenség gyakorlatozás közben, Franciaország délnyugati részén, a spanyol határhoz közeli Ariege régió zord hegyei között történt, helyi idő szerint fél tizenegykor. Jacques Chirac francia elnök közleményben fejezte ki sajnálatát a hozzátartozóknak. „Ez a baleset tragikus módon emlékeztet mindenkit a katonai pálya kemény kihívásaira, és a bennük rejtőző veszélyekre” – áll a közleményben. A BBC értesülései szerint a kis, Casa CN 235 típusú szállító repülőgép a közeli Toulouse-ból szállt fel, és egy csapat ejtőernyőst vitt fedélzetén kiképzési feladatra. Az eddig ismeretlen okból bekövetkezett szerencsétlenség során az ejtőernyősöknek sikerült elhagyni a gépet, mielőtt az a földbe csapódott volna – közölte a párizsi biztonsági hatóságok szóvivője, hozzátéve, hogy a hét áldozat valószínűleg a gép személyzete volt. A rendőrség és a mentőalakulatok eddig hat holttestet találtak meg, a hetedik áldozatot még keresik.
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.