Bugár Béla nem először bírál, amiért eltér a véleményem az övétől. Már korábban említettem: minden nézőpont kérdése. A tények mindig objektív tények maradnak, ám ahogyan nincs két egyforma ember, ugyanazon tény ismeretében két embernek ugyanarról a dologról eltérhet a véleménye.
Keresés
Szükség, átverés?
Bármennyire nem tudjuk megszokni, szinte mindennapi jelenség a koldulás. Nem sorolom a kéregetők közé azokat, akik valamilyen tevékenységgel bírják rá az embereket az adakozásra. Kollégáimmal együtt kimondottan élvezzük például azt a roma hegedűst, aki esőben, fagyban – gyakran hamisan –, de mosolyogva húzza a vonót.
Felfedezik a nyugdíjast
Amint az várható volt, a parlament a múlt héten úgy hagyta jóvá az öregségi nyugdíjbiztosításról szóló törvényt, ahogy az először került az államfőhöz aláírásra. A 6-8 százalékos emelést szorgalmazó elnöki javaslatból semmi sem lett, így februártól átlagosan havi 260 korona pluszpénzzel számolhatnak a járadékra várók.
Oroszvár: a kastély sorsa
A pozsonyi kormánynak tárgyalnia kell az oroszvári kastélyról. Ezzel a címmel közölte a Sme című napilap január 12-i számában azt a terjedelmes cikket, amely a Lónyai-kastély bizonytalan sorsát villantotta fel.
KOMMENTÁR
SPORTHĺRADÓ
Vízilabda olimpiai selejtező, Rio de Janeiró – A csoport: Kanada–Puerto Rico 9:5; Horvátország–Németország 3:2.
Frank de Boer, a holland labdarúgóválogatott hátvédje szerző-dést bontott az isztambuli Galatasarayjal, és a Glasgow Rangersben folytatja.
Labdarúgó Afrikai Nemzetek Kupája: B-csoport, 1.
NHL
New York. Négy mérkőzésen egyaránt az esélyesebb csapat győzött az NHL vasárnapi fordulójában. Idei első gólját ütötte a bajnokságban Milan Bartovič (Buffalo) 22 éves trencséni játékos.
CAROLINA–BUFFALO 2:4 (1:0, 1:2, 0:2), g.: Cole, Adams, ill. Bartovič, Hecht 2 (1x Šatan), Roy (Bartovič).
Kameruniak a Slovanban
Pozsony. Megérkezett a szlovák fővárosba az a három kameruni labdarúgó, akiket Daniel Jammer, a Slovan leendő tulajdonosa két héttel ezelőtti sajtótájékoztatóján beharangozott. Mathias Nieng, Pascal Ndoumi és Chamberlin Nzinkieu-Njenje egyelőre még csak a B-csapattal edz és a januári hideget próbálja megszokni.
SPORTFOGADÁS
A LOTO 4. heti nyereményei – I. HÚZÁS, 1. és 2. díj: nincs nyertes; 3. díj: 10 000 korona; 4. díj: 244 korona; 5. díj: 54 korona. JACKPOT: 7 051 426 korona. II. HÚZÁS, 1. és 2. díj: nincs nyertes; 3. díj: 17 617 korona; 4. díj: 479 korona; 5. díj: 75 korona. JACKPOT: 3 000 000 korona. A JOKER nyereményei – 1. és 2.
McEnroe főszerepben
Melbourne. A legendás John McEnroe alighogy megérkezett, szemtelen kijelentéseivel máris a középpontba került az ausztrál nyílt teniszbajnokságon.
Ecclestone gratulált
Budapest/Valencia. Mától csütörtökig Valenciában tesztel Baugartner Zsolt: az első magyar Forma-1-es pilóta, akinek a szerződéséhez Bernie Ecclestone, a Forma-1 az elsőszámú irányítója is gratulált, tegnap utazott el Spanyolországba, hogy kipróbálja a Minardi-Cosworthot.