Oroszvár: a kastély sorsa

A napilap értesülései szerint a kastély felújítása még legalább 600-800 millió koronát emésztene fel, így a kormány még ebben a hónapban dönteni kényszerül az ingatlan sorsáról. Hogy a festői szépségű építmény jövője miként alakul, még nem tudni. Nem kizárt, hogy a munkálatok továbbra is állami támogatással folytatódnak, de az elképzelések közt egy rekonstrukciós részvénytársaság alapítása –akár külföldi befektető bevonásával is –, a birtok községi tulajdonba való helyezése, illetve eladása is szerepel. A történet röviden: Stefánia belga hercegnő 1944. július 4-én és férje, Vásárosnaményi Nagylónyai Elemér herceg 1944. március 13-án keltezett végrendeletében az oroszvári ingatlanokat – vagyis a kastélyt és a hozzá tartozó birtokot – a Szent Benedek-rend Pannonhalmi Apátságára hagyta örökül. A hercegnő 1945. augusztus 23-án, férje 1946. július 29-én hunyt el, a végrendeleteket 1945. augusztus 29-én, illetve 1946. augusztus 5-én hirdették ki Győrött, s az örökös mindkét esetben a Pannonhalmi Főapátság volt. A II. világháborút követő „határkiigazítás” során (1947) Oroszvár községet Cseh-szlovákiához csatolták, a kastélyt pedig 1948 májusban – vagyis amikor már több mint két és fél éve a bencések tulajdonát képezte –, az 1945/104. sz. rendelet alapján elkobozták a már nem élő Lónyai házaspártól. A konfiskáció tehát nem a valódi tulajdonos ellen irányult, így érvénytelen volt. Mi több, az 1948-as tulajdonosváltást az oroszvári telekkönyvben sem regisztrálták, így ott tulajdonosként máig a hercegi házaspár neve szerepel. A történet szempontjából fontos megemlíteni, hogy amikor Oroszvár még Magyarországhoz tartozott és a hercegi pár még élt, az 5.600/1945. sz. rendelet (földtörvény) alapján tulajdonuk jelentős hányadát államosították, s a budapesti Földbirtokrendező Hivatal csak a 940. számú telekkönyvi betétben szereplő ingatlanokat hagyta meg Lónyaiéknak. Ma ezek szerezhetőek vissza. A végrendeletek érvényességét több magas rangú hivatalos szerv – így a Magyar Köztársaság Igazságügyi Minisztériuma, a Pázmány Péter Katolikus Egyetem Jogtudományi Kara – is elismerte, de ami az ügy szempontjából igazán lényeges: 1999-ben a pozsonyi járási ügyészég is hatályosnak találta. Sőt Pannonhalma akkori képviselői a precedensértékű végzés segítségével a főapátságot egy 1,5 hektárnyi terület (melynek értéke egyes becslések szerint akár a 40 millió koronát is elérheti) tulajdonosává tették. „Sikerült tehát előkészíteni a talajt a további ingatlanok tulajdonlapjainak kiállításához” – nyilatkozta az Új Szó 2003. szeptember 20-i számában a sikert kicsikaró Mede Vencel. A kastélyparki parcelláért a fizetség azonban nem köszönet, hanem a megbízatás váratlan visszavonása volt. Hogy Pannonhalmának ezt a lépését mi indokolta, máig nem tisztázott. Különösen fogós ez a kérdés annak fényében, hogy az örökség ügye azóta egy arasznyit sem haladt előre. A hagyaték jelenlegi jogi képviselői a komáromi bencések, akik már 1992 óta próbálják restitúció által megszerezni maguknak – vagyis a komáromi bencés rend számára – a főapátság által örökölt oroszvári ingatlanokat. Teszik mindezt annak ellenére rendületlenül, hogy a restitúció – vagyis egy másik tulajdonostól való visszakövetelés – a Lónyai-hagyaték esetében nem vezethet célhoz. A Pannonhalmi Főapátság ugyanis – mivel az 1948-as kobzó határozatot a hercegi pár nevére állították ki – nem vesztett ingatlantulajdont, így az oroszvári ingatlanokat nem restituálni, hanem nevesíteni kell. (Ahol eddig nem állítottak ki tulajdonlapot, ott tulajdonlapot kell kiállítani – ahol pedig van tulajdonlap, de azt jogtalanul állították ki, ott vissza kell perelni az ingatlant.) A restitúciós pereskedés a Lónyai-hagyaték esetében egyesek szerint csupán időhúzást jelent. Arról nem is beszélve, hogy a komáromi bencések – felfoghatatlanul – nemcsak a 940. számú telekkönyvi betétben szereplő ingatlanokhoz igyekeznek évek óta hozzájutni, hanem azokhoz is, amelyeket még az 1945-ös földosztás alkalmával Magyarországon államosítottak. Itt tart jelenleg az ügy. Márpedig ha a Sme jóslatai beigazolódnak, és a kastélyt esetleg eladják, Pannonhalma végleg elesik hagyatékától. Remélhetőleg nem ez a cél.

A szerző magyarországi munkatársunk