Mi a babona? Egyes tárgyaknak, cselekményeknek, körülményeknek természetfölötti hatást tulajdonító és bizonyos jelenségeket természetfölötti erők megnyilvánulásaként magyarázó tévhit.
Keresés
Ma retteghetnek a babonások
A babonák végigkísérik az emberiség történelmét. Különböző hiedelmek kapcsolódnak a boszorkányokhoz, a fekete macskákhoz, a kéményseprőkhöz, és persze a péntek 13-ához.
Agyonverte a vő és az exvő
Veje és volt veje verte agyon 2002 májusában Vladimír Gašparovičot – mondta ki tegnap a Legfelsőbb Bíróság is. A két férfi azért gyilkolta meg a 65 éves (volt) apóst, mert bántalmazta a tettesek (ex)nejét. Az elkövetők ittasan rontottak rá, ütötték, rúgták.
Tizennégyezer lakás épült tavaly
Pozsony. Tavaly az előzetes becslések szerint mintegy 14 ezer lakás épült Szlovákiában – közölte Gyurovszky László építésügyi és régiófejlesztési miniszter. Az elmúlt évben az ágazat termelésbővülése 5,9 százalékkal nőtt, ami messze megelőzi az előzetesen várt 1-3,7 százalékot.
Hivatalos érintkezésben valóban kötelező az -ová?
A. Nagy László, a parlament emberjogi és kisebbségi bizottságának elnöke:
Nem. A magyar női vezetéknevek hivatalos használatával kapcsolatban ősszel merültek fel kételyek, de a kulturális miniszter nemrég kelt levele felülbírálja a tárca korábbi álláspontját, s megoldja e problémát.
Gyógyszer a plázákban? ##2#
Pozsony. Olcsóbb, generikus gyógyszerre cserélhetjük fel a patikában az orvos által előírt készítményt, ha a kormány és a parlament az egészségügyi minisztérium által javasolt formában fogadja el a gyógyszerről szóló törvényt.
Rododendron és azálea
A terület megválasztásánál elsődleges a megfelelő talaj. Miután ezek a növények döntő többsége csak savanyú talajon él meg (pH legfeljebb 5,5 lehet), meszes, löszös talajjal ne is próbálkozzunk.
Időszerű kerti tennivalók
Ajánlatos elkezdeni a fatisztogatási munkákat. Vágjuk le a kis és nagy hernyófészkeket, távolítsuk el a vesszőket, amelyeken tojáscsomókat találunk.
Csíráztassuk elő a salátauborka magvait
A fűtött fóliasátorban a hónapos retekkel kapcsolatos munkálatok közül most a rendszeres öntözésa a legfontosabb. A felső 10–15 cm-es réteget tartsuk nedvesen. Két-három naponként 10–15 mm-es vízadaggal öntözzünk. Enyhe, napos időben naponta frissítő öntözést is adjunk.
Csonthéjasok korai védelme
Az elmúlt év rendkívüli időjárása, a szárazság és a tartós meleg, nagyon kedvezett a rovarkártevők, főként a gyümölcsmolyok felszaporodásának.