Budapest. A tervek szerint az RTL Klub televízió 2008 nyaráig közvetíti a labdarúgó Arany Ászok Liga mérkőzéseit, s összefoglalókat is sugároz – jelentették be a Magyar Labdarúgó Liga sajtótájékoztatóján. Az MLL-lel kötött szerződés évente több mint 1 milliárd forintot juttat a sportágnak.
Keresés
Dragóner visszavágna
Limasszol. Ma kezdődik Cipruson – többek között az Európa-bajnoki résztvevő Lettország szereplésével – az a nyolccsapatos labdarúgótorna, amelyen először irányítja majd a magyar válogatottat Lothar Matthäus szövetségi kapitány.
Százezer euró az Eb-győzelemért
Berlin. A Német Labdarúgó Szövetség (DFB) 100 ezer eurós prémiumot ajánlott fel a válogatott tagjainak, ha diadalmaskodnak a portugáliai Európa-bajnokságon. A fináléba jutásért 70 ezer euró ütné minden egyes futballista markát, míg a legjobb négy közé kerülésért 60 ezer, a negyeddöntőért pedig 35 ezer euró járna.
Nem komoly Király sérülése
Berlin. A hétfői részletes orvosoi vizsgálat eredményei hallatán Király Gábor megkönnyebbülhetett, legfeljebb néhány napot kell kihagynia a vasárnapi edzésen elszenvedett kézsérülése miatt. „Azt mondták az orvosok, hogy egy-két napon belül folytathatom a munkát.
EURO 2004: huligánstop
Lisszabon. Nuno Magalhaes portugál belügyi államtitkár bejelentette, hogy hétezer angol illetve német huligánt tiltanak ki a nyári labdarúgó Európa-bajnokságról. A szigetországból 2500 szurkoló nem utazhat az Eb-helyszínére, német részről pedig 4500-an nem tekinthetik meg a helyszínen az összecsapásokat.
SPORT A KÉPERNYŐN
M2 – 17.55: Albacomp–Kaposvár kosárlabda-mérkőzés (élő)
GALAXIE SPORT – 09.45: Lecce–AC Milan olasz bajnoki futballmérkőzés (ism.)
14.00: Chicago–Washington NHL-mérkőzés (ism.) 20.00: Kelet–Nyugat NBA-gála (ism.)
EUROSPORT – 13.30: Antwerpeni női tenisztorna (élő) 22.30: Barátságos válogatott labdarúgó-mérkőzések (összefoglaló)
Šatan mesternégyese
Pittsburgh. Tizenegy mérkőzéssel folytatódott a észak-amerikai profi jégkorongliga alapszakasza. A vendég torontóiak nem sokat vacakoltak a kilátástalan produkciót nyújtó hazai Pingvinekkel, és gyakorlatilag húsz perc alatt eldöntötték az összecsapást. Az 1.
Mit gondol elsőségéről az Év vívója?
Érsek Attila 2003 legjobb szlovákiai vívója:
Eredményeim alapján számítottam arra, hogy újra engem hirdetnek ki a legjobbnak. A pozsonyi VK-viadal alatt már jelezték, hogy várjam meg a döntőt, mert utána – akárcsak tavaly – nekem adják át az Év vívójának járó díjat.
Marco Pantani sokkoló búcsúüzenetei
Róma. A szombaton holtan talált klasszis kerékpáros, Marco Pantani szülei úgy döntöttek, hogy nyilvános lesz fiuk temetése. A Cesena melletti Cesenaticóban a mai gyászszertartásra több tízezer embert várnak Olaszországból és külföldről.
A versenyző honlapjára (http://www.pantani.
Az újonc rakétarajtja
Enyhe túlzással akár a csallóközi futballisták eldorádójának is nevezhető a ligetfalui Artmedia, hiszen a Duna jobb partján székelő fővárosi klubban az utóbbi években a (foci)tehetségekben bővelkedő térség több jeles képviselője is felbukkant.