Az újonc rakétarajtja

Enyhe túlzással akár a csallóközi futballisták eldorádójának is nevezhető a ligetfalui Artmedia, hiszen a Duna jobb partján székelő fővárosi klubban az utóbbi években a (foci)tehetségekben bővelkedő térség több jeles képviselője is felbukkant.

Ján Ďurica ősszel csupán egy mérkőzésen hiányzott a ligeti csapatbólA dunaszerdahelyi DAC neveltjei közül hárman, Borbély Balázs, Straka Gábor és Ján Ďurica napjainkban már a Weiss-legénység kezdőemberei közé sorolhatók. Tavaly a nyári átigazolási időszakban került az Artmédiához a Straka–Ďurica kettős. Arra számítottunk, kettejük közül éppen Straka, a nagy munkabírású középpályás lesz az, aki elsőként épül be a sok kiválóságot felvonultató kollektívába. Nem így történt, hiszen éppen játékostársa, Ďurica lépett pályára a nyitányon a kezdőtizenegyben. Bemutatkozása fényesre sikeredett, az őszi idényben kihagyhatatlan volt. Csupán egyetlen bajnoki meccsről, a rózsahegyiek elleni idényzáróról hiányzott. „Az ok prózai: négy sárga lap miatt szorultam kényszerpihenőre. A többi párharcon, beleértve a nemzetközi kupatalálkozókat is, a védelem bal oldalán tüsténkedtem. Természetesen, pontrúgásoknál az ellenfél kapuja előtt vártam a beadásra, hogy fejjel a hálóba bólintsam a labdát” – hangzott riportalanyunk gyorsmérlege, akit tavaly nyáron a zsolnaiak is szerettek volna megkaparintani. Őt azonban a DAC alsókubíni edzőtáborozásáról a Petržalka kérette haza, hogy azonnyomban csatlakozzon az új idényre éppen Dunaszerdahelyen készülő kerethez. A huszonkét éves szőke fiú nem bánta meg, hogy a tabella 5. helyén telelő pozsonyi klubhoz igazolt. „Jó csapathoz szerződtem, mely kiváló játékosgárdával, szilárd anyagi háttérrel rendelkezik. Mellesleg én sem jártam rosszul. Kontraktusom három évre szól, annak letelte után a ligetieknek elővásárlási joguk van” – tudtuk meg a részletekről. Az első félév valóban meseszerűen alakult a fiatalember számára, aki ősszel az UEFA Kupa előfordulójában hazai pályán, illetve a luxemburgi Dudelange otthonában szerzett egy-egy találatával továbbjutáshoz segítette csapatát. Teljesítményének, eredményességének is köszönhetően csakhamar a válogatott csapatok szakvezetői figyelmének fókuszába került. „A 21 évesek nemzeti együttesében góllal debütáltam a Bosznia-Hercegovina elleni pozsonyi barátságos mérkőzésen, ugyancsak gólt szereztem a Macedónia elleni puhói Eb-selejtezőn is. Később a ligaválogatott tagjaként előbb Cipruson, majd január elején egy portugáliai tornán vettem részt. Alcaneinában, a Fehéroroszország elleni találkozón is a hálóba találtam. A ciprusi kiruccanásra, megfigyelőként, Dušan Galis, az A-válogatott új edzője is velünk tartott. Alighanem elégedett volt produkciómmal, hiszen a minap meghívott a bővebb, 30-fős keret első, Szencen zajló edzőtáborozására“ – nyilatkozta lapunknak a Galis-legénység első dunaszerdahelyi „fecskéje”, aki már javában ismerkedik a társakkal, a szakmai stábbal. Nem titkolja, további, magasabb csúcsokat ostromol. „Szeretnék egykor külföldön, egy jó képességű nyugat-európai klub mezében is futballozni. Addig azonban még sokat kell fejlődnöm, tanulnom” – vallott színt az első félév felsőházi eminense.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?