Dunaszerdahely. Szombaton a helyi művelődési központban nagy érdeklődés övezte a Szlovákiai Magyar Társadalmi és Közművelődési Szövetség, a Csemadok megalakulásának 55. évfordulója alkalmából rendezett ünnepséget.
Keresés
Capitoliumi zászlót kapott Nagyszelmenc
Nagyszelmenc. A hét végén tekintélyes amerikai lapok tudósítóinak kíséretében az Ung-vidéki községben járt A. Nagy Sándor, az Amerikai Magyarok Kongresszusi Kapcsolatok Központjának elnöke, s bíztató híreket hozott a hatvan éve drótkerítéssel elválasztott szelmencieknek.
„Medgyessy a politika Anettkája“
Teljes a felháborodás Medgyessy közjogi javaslatai miatt az SZDSZ-ben. A párt vasárnapi tanácskozásán többen is a kormányfő távozását követelték, felmerült a koalíció felmondása is. Eörsi Mátyás szerint Medgyessynek el kéne húznia.
ad: Elhanyagolt temetők
Az Új Szó március 4-én közölte Dr. Kovács János levelét a komáromi temetők állapotáról. Mivel már az előző választási ciklusban is azon képviselők közé tartoztam, akik támogatták Dr. Kovács János jogos igyekezetét, jelenlegi polgármesterként úgy érzem, az írást pontosítanom kell. A cikk nagy része a múltról szól.
Mečiar meg a Csemadok
Figuráznak az elnökjelölt urak.
Üdv Szlovákiának
Egyesek talán felkapják a fejüket, pedig tény: Szlovákia a térség úttörője lett. Bátran csökkentette az adókulcsokat, óriási erőfeszítéseket tesz a hatékonyabb egészségügyi szolgáltatások megteremtésére, s volt kurázsija csökkenteni az aszociális csoportok szociális segélyét.
Zsolnáé a pénz, miénk a jövő?
Végleg eldőlt tehát, hogy az autógyárak országa leszünk. A politikusok széles jókedve nem teljesen érthető, hiszen az már az iparág felfutásának hajnalán, Henry Ford idején bebizonyosodott, hogy a futószalag mellé állított autógyári munkás még az esetleges különjuttatások hatására sem fogja szeretni munkáját.
Méltatlankodók
Morgolódnak a parlamenti képviselők, mert felemelték a fizetésüket bő 6 ezer koronával, a miniszterek dühösek, az övékét kilenccel. Schuster majd’ bele betegedett a plusz 25 ezerbe. Valószínűleg úgy gondolják, nem érdemlik meg.
Sorsdöntő napok előtt állunk
Egy héttel ezelőtt még a sajtótájékoztatóra váró újságíróknak is feltűnt, hogy a szokásosnál jóval feszültebb légkörben zajlott a Magyar Koalíció Pártja Országos Tanácsának ülése. A lehetséges okról, hat személy kizárásáról ott és azóta keveset tudtunk meg. Erről és más időszerű kérdésekről faggattuk Bugár Béla pártelnököt.
MOZI
POZSONY
HVIEZDA: Horrorra akadva 3 (amerikai) sz., v. 16, 18, 20.30 MLADOSŤ: Good bye Lenin! (német) sz., v. 15.30, 20 Zsaruk (svéd) sz., v. 18 TATRA: Goodbye Lenin (német) sz., v. 18, 20.30 AU PARK – PALACE: Mackótestvér (amerikai) sz., v. 14.10, 15, 16.10, 17, 18.10 Horrorra akadva 3 (amerikai) sz., v. 15.40, 17.