Kassa. Sajátos módon védekeznek a belvárosban elszaporodott utcai rablások ellen Kassán. A készenléti rendőrség kommandósai, az úgynevezett csuklyások civil ruhában teljesítenek szolgálatot; a kockázatosnak ítélt utcákban sétálgatnak, és szükség esetén villámgyorsan cselekszenek.
Keresés
Vérfürdőtől tartanak Koszovóban
Pristina/Brüsszel/Belgrád. Huszonkét ember vesztette életét és közel hatszáz sérült meg tegnap déli adatok szerint a koszovói albánok és szerbek között lezajlott öszszetűzésekben – közölte a tartományt igazgató ENSZ-közigazgatás (UNMIK) rendőrségének szóvivője.
Kampányolhatnak az államfőjelöltek
Pozsony. Mától kampányolhatnak az államfőjelöltek. Az elnökválasztásról szóló törvény szerint a hivatalos kampány 15 nappal a voksolás előtt kezdődik, és a szavazás előtt 48 órával, a kampánycsenddel ér véget.
Válasz Zvolenszky Gabriella vádaskodására
Mi, elnökségi tagok, a PRO PATRIA tagjai nevében felszólítjuk a tisztelt képviselőasszonyt, hogy az újság hasábjain kérjen elnézést az összes PRO PATRIA tagtól azon kijelentései miatt, miszerint a polgármester a PRO PATRIA dolgaival és nem a város dolgaival törődik.
A terror logikája
Spanyolország és a világ gyászol. Spanyolország, de Európa nagyobb (és demokratikusabb) része is átélte a privát szeptember 11-ét. A kétszáz áldozat mellett azonban a világ politikusai egy másik spanyol hulla sorsa felett törhetik fejüket. A hulla természetesen politikai értelemben értendő, de José Mária Aznar sorsa valóban megérdemel pár gondolatot.
Áfafizetés az Unióban
Az adórendszer meghatározása alapvetően a tagállamok joga, az általános forgalmi adó szabályainak az összehangolása a közösségen belüli vámhatárok megszűnése miatt azonban elengedhetetlenül szükséges.
Változó fogyasztói adók
A fogyasztói adók esetében már e hónap elejétől több olyan változásra került sor, amelyek jelentősen befolyásolhatják a vállalkozók életét. A módosításokra azonban ezek esetében is az európai uniós csatlakozásunk miatt került sor.
Késnek a törvények
Jelentős változásokra számíthatnak a hozzáadottérték-adó fizetésében azok a vállalkozók, akik az Európai Unió piacaira exportálnak, vagy onnan hoznak be termékeket. A jelenleg érvényes határrend május elsejei felszámolásával ránk is az unió belső piacára vonatkozó szabályok lesznek érvényesek.
Az áfa valójában csak átfutó tétel
Szlovákiában a jelenleg „működő”, EU-konform forgalmiadó-fajtákból – hozzáadottérték-adó, fogyasztási adó, jövedéki adó – jóval több a bevétel, mint a többi fő adónemből együtt.
Alacsonyabb adóbevételek
Pozsony. Az adóhivatalok az idei év első két hónapjában 1,459 milliárd koronával kevesebb általános forgalmi adót szedtek be, mint amennyit a vállalkozók az adóleírásokon visszaköveteltek.