Pozsony. Mától kampányolhatnak az államfőjelöltek. Az elnökválasztásról szóló törvény szerint a hivatalos kampány 15 nappal a voksolás előtt kezdődik, és a szavazás előtt 48 órával, a kampánycsenddel ér véget.
Kampányolhatnak az államfőjelöltek
A következő két hét alatt a jelöltek maximálisan négy-négy milliót költhetnek önmaguk népszerűsítésére. Az országot már korábban ellepték egyesek óriásplakátjai, ám az eddigi költségeket nem számolják bele a négymillióba, mondván: idáig egyfajta felvilágosító akció zajlott, amellyel nem ösztönözték a polgárokat arra, hogy a plakátról mosolygó személyre voksoljanak. František Mikloško például „csak” jó napot kívánt, Eduard Kukan pedig kommunikációs és diplomáciai készségeire emlékeztetett. A Központi Választási Bizottság szerint mindez törvénysértésnek számított, Vladimír Pirošík jogász azonban úgy véli: a jelöltek ugyan a törvényesség határát súrolták, mégsem szegték meg a szabályokat, ugyanis lényegében nincsenek. A vonatkozó törvény rendkívül hézagos, s ezt a gazdagabb jelöltek jól ki is használták. Ivan Gašparovič jogászként kicsit óvatosabb volt: máig az óriásplakátokról nem ő, hanem Milan Čič hirdette, hogy ő a HZD elnökét támogatja, s csak mára virradó éjszaka ragasztották át olyanokra, amelyeken Gašparovič látható. A bizottság szerint a Čičet ábrázoló plakátok is törvényellenesek voltak. „Ám a szabálytalankodóknak lényegében a hajuk szála sem görbül. Módosítani kellene az államfőválasztásról szóló normát, a jelenlegi jogszabály értelmében ugyanis nem büntethetünk” – szögezte le lapunknak Fodor Gyula, a Központi Választási Bizottság tagja. (sza)
Az államfőválasztás április 3-án lesz, egy napon az idő előtti választásokat szorgalmazó referendummal, és a két kampány várhatóan keveredni fog. u Az elnökről szóló voksolás egyébként abban különbözik a parlamenti választástól, hogy a szavazás hozzávetőleges eredményéről folyamatosan, már a szavazás napján lehet tájékoztatni. (sz-a)
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Korábbi cikkek a témában
2016. 10.26.
Őrizetben az afgán „Mona Lisa”
2012. 12.01.
Most elmarad a durva gázáremelés
2011. 12.12.
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.