A veteményeskertben talán a kapákra van a legtöbbször szükség. Kapálással lazítjuk a talajt, miközben a gyomokat is eltávolíthatjuk a haszonnövények közül. Mindezek mellett a talajnedvesség megőrzésében is fontos szerepet játszik ez a nem túl közkedvelt munkaművelet.
Keresés
Termesszünk több tojásgyümölcsöt
A tojásgyümölcs – sok helyen padlizsán néven ismert növény – őshazája Kelet-India. Táplálkozási jelentőségét a foszfor és a mésztartalma határozza meg.
Permetezési tanácsok
A korai káposztafélék kártevői közül a legkorábbi és legjelentősebb a tavaszi káposztalégy
(Delia radicum Linné), amely ellen ajánlatos a rendszeres védekezés. A kártevő ugyanis megtámadja a káposztát, karfiolt, kelkáposztát, karalábét valamint a retket is.
Dugványok edzése
A hosszú, hideg tél után az üvegházban, hidegágyban nevelt dugványok már fejlődésnek indultak. Megjelentek a hajtások, és a gyökerek is növekedni kezdtek. Szép időben emeljük le a hidegágy üvegtábláját, de estére még helyezzük vissza.
A görögdinnye palántanevelése
A fűtött fóliasátorban még folytathatjuk az uborkapalánták ültetését. A fejlettebb állomány főhajtásait kötözzük az első kereszthuzalhoz lazán, ügyelve, hogy a bakhát későbbi süllyedése folytán se lógjon a növény a levegőben.
Kezdhetjük a görögdinnye palántanevelését.
Rügypattanásig alapozó kezelés
A rügypattanás előtti permetezést korábban alapvetőnek, az egész évi növényvédelem hatékonyságát meghatározó kezelésnek tartották. Ugyanis számos kártevő és kórokozó ellen a rügyfakadás előtti lemosó permetezés nélkül nem lehet eredményesen védekezni.
Horoszkop
Kövesse megérzéseit és hallgasson a szívére. Ne adjon a rosszalló megjegyzésekre és előítéletekre. Este, ha teheti, pihenje ki az elmúlt időszak fáradalmait.
Az esedékes határidőkön legyen rajta a fél szeme.
Kiegészítik a támogatást
Bár idén már biztosan nem változik a diákonkénti normatív támogatás mértéke, az óvodák a félreeső, valamint nehezen megközelíthető települések kisiskoláihoz hasonlóan számíthatnak némi többlettámogatásra, jelentette be a közelmúltban Martin Fronc, az oktatásügyi tárca vezetője.
Általában nincs elég pénzük a szülőknek az óvodai nevelésre
Serke/Galánta/Nemesradnót. A demográfiai hullámvölgyből adódóan évről évre csökken az óvodába beíratott gyermekek aránya. Az óvodások alacsony létszámához hozzájárul az is, hogy az óvodai képzés nem kötelező.
Ajánlott az óvodai nevelés
Bár hivatalosan március 31-én lezárultak az óvodai beíratások, az óvodák az év hátralevő részében is várják az érdeklődőket. A szülők tehát még eldönthetik, melyik ovit választják csemetéjüknek.