Általában nincs elég pénzük a szülőknek az óvodai nevelésre

Serke/Galánta/Nemesradnót. A demográfiai hullámvölgyből adódóan évről évre csökken az óvodába beíratott gyermekek aránya. Az óvodások alacsony létszámához hozzájárul az is, hogy az óvodai képzés nem kötelező.

Serke/Galánta/Nemesradnót. A demográfiai hullámvölgyből adódóan évről évre csökken az óvodába beíratott gyermekek aránya. Az óvodások alacsony létszámához hozzájárul az is, hogy az óvodai képzés nem kötelező. Az utóbbi években pedig a szülők egy jelentős rétegére jellemző nehéz anyagi körülmények is közrejátszanak abban, hogy egyre kevesebben íratják be csemetéiket óvodába. Az óvoda ugyanis korántsem olcsó. Az óvodás gyermek egyhavi étkeztetése körülbelül 5-600 koronát, az óvodai segédeszközök megvásárlása pedig havonta mintegy 50-100 koronát igényel a szülők részéről. A szülők ezenkívül önkéntes alapon évente átlagban 400-1 200 koronával járulnak hozzá a gyermekeik óvodai neveléséhez.

A serkei óvodában még javában tart a beiratkozás, az eddigi gyér érdeklődés miatt azonban március 31-e, a beíratási határidő lejárta után is fogadják a jelentkezőket, tájékoztatott Csánk Edit igazgató. Eddig csak két szülő jelezte, hogy a serkei óvodába íratja be gyermekét. „Jelenleg 14-en látogatják az intézményt, a 3-6 éves gyerekek egy vegyes csoportot alkotnak. Az alacsony érdeklődés összefügg a régiónkban tapasztalható nagyarányú munkanélküliséggel is. A szülők egy jelentős rétegének ugyanis nincs megfelelő anyagi háttere ahhoz, hogy csemetéjét oviba járassa. Az utóbbi években egyébként alig változott a beíratottak létszáma. Intézményükben a napi háromszoros étkezés havonta körülbelül 600 koronát igényel. Ezenkívül a szülők minden hónapban 100 koronás illetéket kötelesek befizetni, az így befolyt pénzt pedig különféle segédeszközök és játékok vásárlására fordítjuk” – fűzte hozzá az igazgató. Az óvodák számára jóváhagyott normatív támogatás mértékével kapcsolatban Csánk Edit elmondta, ha a fejkvóta összege a későbbiekben nem emelkedik, bizonytalanná válhat a kis létszámú óvodák sorsa. „Ha mindent, tehát a működési és fenntartási költségeket, valamint a kollégák bérét is a normatív támogatásból kell fedeznünk, aligha lesz elég a pénz” – fűzte hozzá.

A galántai magyar óvodába is várják még a jelentkezőket, tájékoztatott Varga Edit igazgatónő: „Évente átlagban 12 gyermek hagyja el az intézményt és ül át az iskolapadba. A beiratkozások általában a határidő lejárta után sem zárulnak le, a szülők körében elterjedt gyakorlat, hogy év közben keresik fel az óvodát. Kérelmet még sosem kellett elutasítanunk, olyan kevés az érdeklődő.” A galántai óvodában is nagyobb öszszegű támogatásra számítottak. Az igazgatónő szerint félő, hogy előbb-utóbb őket is az összevonás veszélye fenyegeti, ennek ellenére bíznak a jövőben.

A nemesradnóti óvoda iránt idén eddig mindösszesen két szülő érdeklődött. „A családok rendkívül gyér érdeklődése elsősorban a közelmúltban csökkentett szociális segélyek problémájával függ össze. Régiónkban magas a segélyből élők aránya, közülük egyre többen úgy gondolják, pénztárcájuk nem teszi lehetővé, hogy kisgyermeküket oviba járassák. Annak ellenére sem, hogy gyermekük óvodai képzésének költségeiből 200 koronát intézményünk magára vállalt. A havi ötvenkoronás illetéket pedig az önkormányzat fizeti a szülők helyett. Ez sem jelent azonban elegendő vonzerőt. Ha lenne elég érdeklődő, akár két 25 fős osztályt is nyithatnánk, kapacitásunk mindezt lehetővé tenné” – közölte Dobos Ilona igazgató. Ha a faluban megszűnnék az óvoda, a nemesradnóti gyermekek csupán vélhetőleg a településüktől 5-5 kilométerre lévő Bátka, illetve Rimaszécs óvodáját látogathatnák.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Korábbi cikkek a témában

Ezt olvasta már?