A leggazdagabb fiatalok
Robbie Williams vezeti a leggazdagabb fiatal angol popzenészek listáját. A Sun magazin becslése szerint a Take Thatben feltűnt énekes hatvan millió fontos vagyonnal rendelkezik.
Keresés
A HÉT HĺREI
HETI7
Az angol kislemezlistát továbbra is McFly vezeti a 5 Colours In Her Hair című felvételével; a legmagasabban kezdő újdonság a harmadik helyen debütált The Rasmus-felvétel, az In The Shadows; a szigetországban csak most adták ki a finn zenekar egész Európát meghódított dalát.
Coolio nem bír veszteni
Az egyre durvuló valóságshow-k és tehetségkutató versenyek világában nem meglepő, hogy a már elfeledett sztárok is külön show-t kaptak.
A német Pro7 csatornán látható Visszatérés – A nagy lehetőség című műsorban olyan előadók állnak színpadra, mérik össze erejüket, akiknek a csillaga már leáldozott.
Kylie Minogue visszavonul?
Tavaly novemberben, ugyanazon a napon jelent meg Kylie Minogue és Britney Spears új lemeze, s ezzel kezdetét vette az év legnagyobb versenyfutása.
Janet felemás visszatérése
Az énekesnő egyik szeme sír, a másik nevet. Fellélegezhet, az új lemeze hazájában a megjelenés hetében sokkal jobban fogyott, mint ahogy azt korábban néhány szakember megjósolta, ennek ellenére szinte biztos, hogy ez lesz pályafutásának legsikertelenebb albuma.
TALLÓZÓ
FINANCIAL TIMES
Valószínűleg a jobbközép pártok fogják megnyerni a június 10–13-án esedékes európai parlamenti választásokat.
FIGYELŐ
WSJE
Az amerikai atomfegyverzet átalakítását, az új körülményekhez, a terrorizmus elleni harc követelményeihez történő hozzáigazítását sürgette a wa-shingtoni védelmi minisztérium tudományos tanácsadó testülete.
Kisebb sincs
Igyekszem nem tulajdonítani túl nagy jelentőséget a hét végi elnökválasztásnak. Ugyanis meglehetősen nehéz beletörődni a Csehszlovák Szocialista Köztársaság álválasztásaira jellemző alternatívanélküliségbe. A legtöbbször ott is két jelölt közül kellett választani.
Lélektani hadviselés
Újabb katonákat kérnek az iraki amerikai csapatparancsnokok. A politika nyelvére lefordítva ez azt jelzi, Washington is kénytelen (lesz) beismerni, hogy Irakban katasztrofálisra fordult a helyzet.
Benešsel az unióba
Néhány héttel azelőtt, hogy országaink az Európai Unió „teljes jogú” tagjává válnak, érdemes ismét eltűnődni azon, vajon mi az oka annak, hogy a magyar státustörvényt „diszkriminatív” jellege miatt támadta, sőt kiátkozta Brüsszel, míg a Beneš-dekrétumokat nem.