Lélektani hadviselés

Újabb katonákat kérnek az iraki amerikai csapatparancsnokok. A politika nyelvére lefordítva ez azt jelzi, Washington is kénytelen (lesz) beismerni, hogy Irakban katasztrofálisra fordult a helyzet.

Újabb katonákat kérnek az iraki amerikai csapatparancsnokok. A politika nyelvére lefordítva ez azt jelzi, Washington is kénytelen (lesz) beismerni, hogy Irakban katasztrofálisra fordult a helyzet. Rendre azok a forgatókönyvek valósulnak meg, amelyekről szakértők hónapokkal ezelőtt csak feltételes módban, a legrosszabb lehetőségként beszéltek. A legnagyobb baj az, valójában csak találgatni lehet, hogy mennyire súlyos a helyzet, hiszen eddig a szövetségesek azt állították, csupán helyi, szélsőséges síita csoportocskák akcióiról van szó. Nyilvánvaló azonban, hogy a rosszabb változattal kell számolni, ráadásul nem ismerjük azt a folyamatot, miként szerveződhettek a helyi ellenállások valamiféle központból irányított, egyre terebélyesedő felkeléssé. Még orosz katonai szakértők is figyelmeztettek rá: a lehető legrosszabb megoldás az lenne, ha az USA most kivonulna Irakból. Ennél rosszabb csak az elsietett, fejetlen kivonulás lenne.

A mostani harcok tétje nyilvánvalóan az, hogy kié lesz Irakban a hatalom. Asz-Szadr és hívei pontosan tudják: ilyen körülmények között az USA június 30-án aligha adhatja át a hatalmat az általa kinevezett kormányzótanácsnak, hiszen az csak névleges, tömegbázis nélküli kvázihatalom lenne. Hiába, hogy Wa-shington most már nem ódzkodik az ENSZ szerepvállalásától, mert az új helyzetben kétséges, a világszervezet képes lenne-e teljesíteni akár a minimális feladatokat is.

A Szadr-féle felkelés irányítói ugyanakkor a lélektani hadviseléshez is értenek. A katonaáldozatokat, bár nagyon fájók, bizonyos határig a nyugati világ tolerálja. Viszont a civil túszok ejtése – s ez szinte programszerűen zajlik – még inkább az amerikai politika ellen hangolja a nemzetközi közvéleményt. A propagandisztikus jelleg a cseh újságírók elfogásából éppúgy kiérezhető, mint a német vagy a kínai túszokéból.

Ha a felkelőknek sikerül elérniük, hogy az amerikaiak ne tudják végrehajtani a hatalomátadást a tervezett időben, mert például azok, akiknek átadnák, nem merik átvenni, akkor politikai szempontból többé-kevésbé nyert ügyük van. Az időtényezőre játszanak, az amerikai elnökválasztásra, hiszen az ottani kampány és a nemzetközi médianyomás elvégzi a magáét, a felismerhetetlenségig felpuhíthatja az amerikai politikát.

Eddig az volt az egyik alaptétel, hogy mind az iraki rendezés, mind a nemzetközi terrorizmus elleni harc szempontjából rendkívül fontosak lennének az izraeli–palesztin válság megoldásának irányába ható komoly lépések. Most már erre sem lehet mérget venni, úgy tűnik, Bush legújabb erőfeszítései túl későn jöttek, a Fehér Ház nagyon fontos hónapokat hagyott veszendőbe menni a Közel-Keleten.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Korábbi cikkek a témában

Ezt olvasta már?