POZSONY
NEMZETI SZĺNHÁZ: Don Giovanni 19 KIS SZĺNPAD: Titkárnők 19
KOMÁROM
JÓKAI SZĺNHÁZ: Barabbás 11
POZSONY
NEMZETI SZĺNHÁZ: Don Giovanni 19 KIS SZĺNPAD: Titkárnők 19
KOMÁROM
JÓKAI SZĺNHÁZ: Barabbás 11
Budapest.
Dunaszerdahely. A Lilium Aurum Kiadó minden érdeklődőt meghív ma este 18 órára a dunaszerdahelyi Vámbéry Irodalmi Kávéházba (Vállalkozók háza, Kukučin u. 459.), Szlovákia etnikai térképének bemutatójára. Az új etnikai térképet készítői, Sebők László és Gyurgyík László (Teleki László Intézet, Budapest) mutatja be.
Zselíz. Az idei, immár negyedik alkalommal megrendezésre kerülő Keep It Cool fesztiválnak a magyarországi Másfél zenekar és a pozsonyi Noise Cut lesz a sztárvendége.
A zselízi szervezők ezúttal az európai uniós csatlakozás jegyében rendezik az akciót, és továbbra is tudatosan kerülik a pop-rock fősodort.
Részt vett a pályázatot kiíró Magyar Közösségi Ház a pályaművekről döntő bizottság összetételének kialakításában?
Igen, a Magyar Közösségi Ház e célból alapított egy előkészítő bizottságot.
Hány tagja volt a döntést meghozó bizottságnak?
Tizenöt embert hívtunk meg.
Az emlékműszobrok a legtöbb esetben nem a korszak művészetéről tanúskodnak, hanem a megrendelők, a mecénások, de nem utolsósorban a célcsoport – a közösség – és a pályázati bizottság ízlésének és értékrendjének a tükrei.
Hamburg. Összeütközött és egy mezőre zuhant a német légierő két Tornado típusú harci gépe tegnap Schleswig-Holstein tartományban. A repülőgépek fedélzetén tartózkodó négy fő közül ketten szörnyethaltak, kettőnek sikerült ejtőernyővel élve földet érnie. (MTI)
Varsó. A jelenlegi lengyel kormány május 2-án esedékes lemondásáig Jerzy Szmajdzinski nemzetvédelmi miniszter veszi át a házelnökké választott Józef Oleksy belügyminiszteri feladatait. Oleksy a tegnapi kormányülésen a törvényes előírásoknak megfelelően lemondott. Tegnapra virradóra választották őt meg a szejm elnökévé.
Párizs. Azonnali hatállyal kitoloncoltak Franciaországból egy imámot, aki nyilvánosan azt hirdette, hogy a nők nem egyenrangúak a férfiakkal, és a Korán előírásai szerint tettlegesen is megfenyíthetők.
Washington. Medgyessy Péter magyar miniszterelnök egyesült államokbeli látogatása még a nyáron lebonyolítható. Ezt Condoleezza Rice nemzetbiztonsági főtanácsadó közölte Kovács László külügyminiszterrel Washingtonban.