Dióspatony/Felsőpatony. Paradox módon holnap délután Cséfai Tibor, a dióspatonyiak (O. Potôň) trénere éppen szülőfaluja, Felsőpatony csapata ellen vezeti csatába tanítványait a nyugat-szlovákiai V. liga déli csoportjának patonyföldi rangadóján.
Keresés
Győzelemre éhes éllovas
Vágsellye/Dunaszerdahely/Bacsfa. A II. labdarúgóliga 22. fordulójának slágermérkőzésén a vágsellyeiek a listavezető rimaszombatiakat fogadják. A két csallóközi gárda egyaránt hazai környezetben lép pályára: Dunaszerdahelyen a Humenné, Bacsfán pedig az FC Nitra vendégeskedik.
RENDŐRSÉGI NAPLÓ
A védősisakja mentette meg
Rudna. Súlyos balesetet szenvedett egy erdőmunkás, amikor rádőlt egy fa. A helyi illetőségű, 34 éves férfi életét a védősisak menthette meg, amelyen a fatörzs elcsúszott a dereka felé. Az ütéstől azonban megsérült a férfi gerince, és a munkást sürgősen a kassai kórházba kellett szállítani.
Egyelőre az eredeti határozat marad érvényben
Komárom. Nem szerepelt a tegnapi rendkívüli testületi ülés napirendjén a város hatáskörébe tartozó két alapiskola tervezett bezárásának újratárgyalása.
Kevés diák, kevés pénz
Van, ahová két éve nem írattak be új tanulókat, van, ahol a négy évfolyamos iskolának nincs negyedik évfolyama. Ősztől a Szenci járás legtöbb magyar iskolájában csak néhány elsős lesz.
A többség az anyanyelv alapján választ iskolát
Tardoskedd/Udvard. Hány gyermek látogatja az egyes magyar (vagy magyar gyerekeket is nevelő) óvodákat, milyen utánpótlásra számíthatnak ezek az intézmények, és milyen utánpótlást biztosítanak a magyar alapiskoláknak – főként ezekre a kérdésekre kerestük a választ, ezúttal Tardoskedd és Udvard óvodáiban.
A tornaljai óvodák is pénzhiánnyal küzdenek
Tornalja. A Sajó menti városban jelenleg öt óvoda működik, az intézményeket látogató gyerekek száma ebben az iskolai évben 230 körül mozog. Az előző évhez viszonyítva a gyerekek létszámában nem történt változás, s a jelenlegi állás szerint ugyanennyi gyermek várható a következő iskolai évben is.
Hamarosan elkészül Tornalja stratégiai terve
Tornalja. Hamarosan a város stratégiai tervéhez szükséges minden adatot összesít a helyi önkormányzat – tudtuk meg Mag Róberttől, az építészeti szakosztály vezetőjétől.
Az egykori sóhivatal szállodává, a volt dohányraktár múzeummá alakulhat
Nagytárkány. A Tisza-parti településen hatvan férőhelyes szálloda, étterem és múzeum kialakítását tervezik a volt sóhivatal területén. Ezekben az épületekben korábban dohányfelvásárló üzem és baromfifarm is működött.
Felzárkóztatni keletet!
Kassa. „Egy nappal Szlovákia EU-csatlakozása előtt” címmel tegnap Kassán szemináriumot rendezett a Szlovák Kereskedelmi és Iparkamara.