Pozsony. Két nap alatt két korrupcióellenes törvényt vont vissza az igazságügyi miniszter: a képviselők megváltoztatták a vagyon eredetéről szóló tervezetet, így az összeférhetetlenségi törvény után Daniel Lipšic ezt is jobbnak látta visszavonni a végső szavazás előtt.
Két nap alatt mínusz két törvény
Ha a parlament jóváhagyta volna a törvényt, bárki – nemcsak politikusok, hanem egyszerű polgárok is – a rendőrséghez fordulhatnának, és kezdeményezhetnék a gyanús eredetű vagyon ellenőrzését. Megalapozott gyanú esetén következne a második szűrő: az ügyész, aki először kérdőre vonná a tulajdonost, kikérné a különböző hatóságok véleményét. A bíróság előtt csak ezután sorakoztatná fel érveit, és ha azok alapján valószínűsíthető, hogy a vitatott vagyon nem legális eredetű, a bizonyítási mérleg átbillenne a tulajdonos oldalára: neki kellene igazolnia, hogyan szerezte tulajdonát. Közben az ügyész javasolhatja: foglalják le a vagyont, illetve egy részét. Ezt öt éven belül vissza lehetne igényelni: a tulajdonosnak ennyi ideje lenne hiteles okmánnyal alátámasztania a legális eredetet. Ellenkező esetben öt év után a vagyon az államra száll. Robert Fico Smer-elnök szerint a hatóságok csak a minimálbér ezerszeresének megfelelő vagyonnal volnának kötelesek foglalkozni, Lipšic csak a kétszázszorosát javasolta. Gál Gábor MKP-képviselő kezdeményezésére pedig úgy módosult a tervezet, hogy ne az alperesnek, hanem az ügyésznek kelljen bizonyítania, hogy a vádlott nem legális úton jutott vagyonához. A bizonyítási eljárás megfordítása több vitát váltott ki, sokan az ártatlanság vélelmére hivatkoztak. Bugár Béla MKP-elnök Gál javaslatára nemmel voksolt, és az MKP frakcióvezetője sem támogatta. A többi MKP-s honatya viszont megszavazta az indítványt, holott az MKP által szorgalmazott diszkriminációellenes törvényben is ugyanez a fordított bizonyítási elv érvényesül. Lipšic a szavazás után leszögezte: nem fontolgatja lemondását, viszont addig fogja a parlament elé terjesztgetni mindkét korrupcióellenes javaslatát, amíg azt a számára is elfogadható formában megszavazzák.
Lipšic lépését bírálva az ANO felszólította a koalíciót és az ellenzéket, hogy dolgozzanak ki új törvényt a vagyon eredetéről. (sza)
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.