Rajka/Pozsony. Az Európai Unió egyik legígéretesebb régiójának tartott Bécs–Pozsony–Győr háromszög lakosságának május elsején a Rajkához közeli Hármashatáron is lehetősége nyílott az uniós csatlakozás megünneplésére.
Keresés
Akik pecabottal csatlakoztak
Tardoskedd. Szombaton a helyi szövetkezet halastavánál mintegy száz horgász vett részt az „uniós” horgászversenyen.
Péntek éjféltől már személyivel is...
Párkány. Az Európai Unióba csatlakozást a határ menti kisváros is megünnepelte. A régi kompkikötő helyén sátrat állítottak, ahol péntek délután öt órától zajlottak a műsorok.
Kalauz a Csokonai Vitéz Mihály-vándorkiállításhoz
Egy kiállításnak a legtöbbször van valamilyen apropója, aktualitása. Ez a több dél-szlovákiai magyarlakta városban bemutatott-bemutatandó Csokonai-vándorkiállítás esetében is igaz.
Repülőnap Diószegen
Diószeg. Szombaton délelőtt a város melletti mezei reptéren az érdeklődők abba kóstolhattak bele, hogy egy sétarepülőgépen milyen érzés lenne egyenesen berepülni az EU-ba.
Boldog Európát kívántak egymásnak az emberek
Dunaszerdahely. A csillagos kék zászlókat már pénteken napközben felvonták a város több pontján, éjfélkor pedig örömujjongással fogadta a tömeg Szlovákia belépését az unióba. A művelődési központ előtti tér már délután megtelt, a színpadon tehetséges fiatal zenészek kaptak lehetőséget a bemutatkozásra.
Érsekújvárott a csatlakozáskor hatszáz galamb röppent az ég felé
Érsekújvár. A város főterén két napon át lacikonyhák sorakoztak, és mézeskalács szíveken ígértek édesebb jövőt. Pénteken este neves hazai és magyar pop- és rockegyüttesek szórakoztatták a közönséget.
Tánclépésben, dallamok szárnyán
Galánta/Vágsellye. A mátyusföldi városokban tánclépésben, görkorcsolyán „léphettek be” és a dallamok szárnyán „repülhettek be” a hétvégén az Európai Unióba.
Izsánál motorcsónakkal lehetett átkelni a Dunán
Izsa/Dunaradvány. Kitűnő hangulatban, az uniós csatlakozás jegyében zajlott április 30-án és május elsején a 15. Izsai Lovasnapok.
Komáromi Napok – idén az EU-csatlakozás jegyében
Komárom. Egy hét, 100 rendezvény, mintegy 70 ezer látogató. Nagyon tömören és kizárólag a számok szintjén így értékelhetnénk a vasárnap véget ért 13. Komáromi Napokat.