Akik pecabottal csatlakoztak

Tardoskedd. Szombaton a helyi szövetkezet halastavánál mintegy száz horgász vett részt az „uniós” horgászversenyen.

Tardoskedd. Szombaton a helyi szövetkezet halastavánál mintegy száz horgász vett részt az „uniós” horgászversenyen. Mészáros György szervező lapunknak elmondta: annak ellenére, hogy tavaly és tavalyelőtt rendeztek már hasonló versenyt, idén jóval többen érkeztek a szomszédos régiókból, Vágsellyéről, Sőkszelőcéről és Naszvadról is. A legjobb „pont(y)szerzőknek” ma helyiek bizonyultak. Első helyen Vas Attila végzett 2233 ponttal, második lett Buják Attila és harmadik Bíróczi Krisztián, valamenyien Tardoskeddről. A helyiektől azt is megtudtuk, hogy ponty, kárász, csuka, dévérkeszeg és amur mellett egy mocsári teknős is horogra akadt, amelyet természetesen gyorsan szabadon engedtek. Minden egyes nagyobb halfogást éljenzés és gratuláció követett, ez történt a helyi Vanya Lajos esetében is. Az idős férfinak nemcsak rokonai, hanem horgásztársai is gratuláltak, mert közvetlenül a verseny végét jelző lövés eldördülése előtt sikerült halat fognia. A tónál ízletes halászlét és sült halat fogyasztottak a szurkolók és a versenyzők, a tombola fődíja pedig egy kismalac volt. Bara Mihály polgármester az uniós tagság első napján szintén kifogta az ebédnek valót.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?