Péntek éjféltől már személyivel is...

Párkány. Az Európai Unióba csatlakozást a határ menti kisváros is megünnepelte. A régi kompkikötő helyén sátrat állítottak, ahol péntek délután öt órától zajlottak a műsorok.

Párkány. Az Európai Unióba csatlakozást a határ menti kisváros is megünnepelte. A régi kompkikötő helyén sátrat állítottak, ahol péntek délután öt órától zajlottak a műsorok. Igaz, idén nem szerepeltek olyan helyi kedvencek, mint például a Trapéz együttes, de aki szereti a countryt, az a Grassland együttes koncertjének örülhetett. A sztárvendég kétségtelenül a Vágó István vezette Favágók zenekar volt. Péntek éjjel egy nagyszabású, fúvószenekaros, gyertyagyújtásos, tűzijátékos ünnepség keretében elbúcsúztak egymástól a szlovák és a magyar vámosok, abból az alkalomból, hogy a határon mind az esztergomi, mind pedig a párkányi vámkirendeltség megszűnt, ezentúl már csak az útlevelesek ellenőrzik a kocsikat is. Daróczi Ferenc és Gönczöl József a legmagasabb szinten képviselte a magyar és a szlovák testületet, bár ünnepi beszédükben – egymás megdícsérése mellett – egy kis szomorúság is bujkált, ahogy Gönczöl mondta: egy több évezredes szakma kezd kihalni, de azért nem lesz olyan szabad minden, az állományból sok embert ugyanis belső vámszolgálatra irányítanak át. Az ünnepségen a két igazgató a közös EU-s díszgyertyát is meggyújtotta, majd a szlovák, magyar és uniós himnusz elhangzása után sűrű koccintgatás következett.

Addigra már jókora ünneplő tömeg sereglett a hídra, sokan még utoljára pecsételtettek az útlevelükbe, akadt dolga a szolgálatos tisztnek. Még szombat hajnalban, de napközben is jóval több söröző, korzózó magyar vendéget lehetett látni a párkányi főutcán, a vendéglők, kávéházak, sörkertek is megteltek. Nagyszerű volt az Ifjú Szivek és a párkányi helyi folklórcsoportok fellépése is – sokaknak többet jelenthettek, mint a haknizó zenekarok felbukkanásai. Az EU-csatlakozás tiszteletére Ján Oravec, Párkány polgármestere és Magyar Bertalan, a város alpolgármestere fát ültettek a város emlékparkjában.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?