Az anyukák csak a második gyerek megszületése után kapnak észbe, milyen hibákat követtek el elsőszülöttjük nevelésekor. A vicc szerint a homokozóban könnyen felismerhetők az egy-, két- vagy többgyermekes mamák.
Keresés
Mikor vigyem kislányomat a szemorvoshoz?
Jelige: Szemüveg. „Férjem óvódás korától, én kilencéves koromtól hordok szemüveget. Kislányom most kétéves, és megfigyeltem, ha rajzol, nagyon közel hajol a laphoz. A televíziót is közelről nézi. Néha a bal szeme befordul.
Nincs remény a gyermekáldásra?
„24 éves vagyok, a vőlegényem 41 éves. Két hónappal ezelőtt megműtötték prosztatanagyobbodás, illetve daganat miatt. Nem rosszindulatú daganatról volt szó. Veseproblémái is vannak. Az orvos olyan beavatkozást tett, amely által a vőlegényem terméketlenné vált.
NEMI BETEGSÉGEK I.
Szifilisz
A vérbaj a Treponema pallidum nevű baktérium által okozott, nemi úton terjedő betegség. A szifilisznek három stádiumát különböztetjük meg. Az első stádiumban a betegség a vaginális-anális-orális szexuális kapcsolatok révén terjed a baktériumokkal telt fekélyek útján.
Kímélővédelem
Sok kismama elgondolkodik azon, vajon mivel mosdassa kislányát. A gyermek tízéves koráig hormonális nyugalmi időszakban van, ami azt jelenti, hogy a kórokozók elleni védettség még nem alakult ki.
A meggondolatlanság ára
A szexuális érintkezéssel terjedő fertőzések száma világszerte aggasztóan növekszik. Nem kivétel Szlovákia sem, s bár hiányoznak a naprakész statisztikai adatok, egyértelmű, hogy a betegek zöme fiatal.
Ha begyullad, viszket a bőr
Az atopiás dermatitisz (ekcéma) a bőr krónikus, viszkető, felszínes gyulladása. Nevezik veleszületett vagy endogén ekcémának, neurodermatitisznek is.
Rosszul használt gyógyszerek
Túl sokan, túl gyakran követik el azt a hibát, hogy túlságosan magabiztosan bánnak a gyógyszerekkel. Úgy gondolják, ha egyszer hasonló tünetekre orvos írta, jó lesz majd máskor is, legalább nem kell ismét odaülni a rendelésre és kinyitni a pénztárcát a patikában.
A nők 20 százaléka nem ismeri
Negyvenes éveinek eleje és közepe között a legtöbb nő észleli a testi átállás első jeleit, anélkül, hogy említésre méltó problémákkal kellene megküzdenie.
Körömápolás felsőfokon
Kezünk és körmeink örökké szem előtt vannak. Ez épp elég ok arra, hogy különös figyelmet fordítsunk rájuk. A kéz az ember névjegye. Mivel mindig nézőpontban van, sokat elárul: a testápoláshoz való viszonyunkat és korunkat is.