Pozsony. Politikusaink tegnap nem szívesen bocsátkoztak találgatásokba arról, pártjuk milyen eredményt ér el, a részvételi arányt is csak óvatosan merték megtippelni. Abban azonban egyetértettek: az embereket nem igazán érdekelte az európai parlamenti voksolás.
Keresés
Hajnali szavazási mámor
Érsekújvár. A vasárnap hajnalig évadnyitó bulikon szórakozó fiatalok közül néhányan a szavazóhelyiségek vasárnap reggeli megnyitásakor éltek szavazati jogukkal, mielőtt még nyugovóra tértek volna.
Vitában a lelkiismerettel
Csécsénypatony. Egy hajlott korú nénike a paraván mögött hangos párbeszédet folytatott – a lelkiismeretével, tudtuk meg a szavazóbizottságtól. Annak ellenére, hogy szlovák nemzetiségű, a magyar pártok listáit kereste, s azon morfondírozott, hogyan is döntsön.
Részeg volt, Bugárra akart szavazni
Rozsnyó. Részeg férfi támolygott be déltájt az egyik szavazóhelyiségbe, és azt kérdezgette, hány eurót kap, ha szavaz. Emellett feltételei is voltak, közölte, csakis Bugár Bélára hajlandó voksolni, holott az MKP elnöke nem indult az EP-választáson.
Három parlamenti ülés is lesz a héten
Pozsony. A legrövidebbnek a holnapi ünnepélyes összejövetel ígérkezik Ivan Gašparovič államfő beiktatása alkalmából. Valószínűleg a ma délutáni ülést sem tervezi hosszúra a házelnök, ám elképzelhető, hogy heves vita alakul ki az uniós alkotmánytervezettel kapcsolatban.
Kiábrándult keleti szavazók
Királyhelmec/Kassa/Losonc. Délután kettőig Királyhelmecen a választásra jogosultak alig 3-4 százaléka adta le voksát, általában az idősebbek. Az általunk megkérdezettek állampolgári kötelességüknek tartották a részvételt. – Én már azt is csodának tartom, hogy egyáltalán lehetőségünk adódott arra, hogy választhassunk.
Közöny és távolmaradás
Párkány. Reggel tíz körül a választási bizottság azzal fogadott: Végre valaki – mondta egy ipolysági választó. Országszerte ez jellemezte az első, történelmi EP-választást.
Új kínai vezetés, hagyományos társadalmi irány
Ősszel lesz két éve, hogy a most Magyarországra látogató Hu Jintaót a Kínai Kommunista Párt élére választották, majd néhány hónappal később ő lett az ország államfője is. A változás azonban nemcsak az ő posztjait, hanem a teljes felső vezetést érintette. Kínában – ma már hagyományosan – nincs egyszemélyi vezetés, az államfő lényegében első az egyenlők között.
Horoszkop
Egy probléma megoldása nem megy másképp, csak kompromisszumok árán. Jobban jár, ha Ön teszi meg az első lépést, illetve az első ajánlatot. Könnyebben megoldja a dolgokat.
Ha családi körben, partnerkapcsolatában vált ki elégedettséget a viselkedése, akkor szeretettel halmozzák el.
Lehetőségek vállalkozóknak
Üzleti kooperációs ajánlatok
12179 Ukrán kereskedelmi cég több húsgyár alapanyag-ellátása érdekében együttműködne szarvasmarhahúst előállító és exportáló húsipari vállalatokkal.
12178 Ukrán egyéni vállalkozó együttműködne májlibát tenyésztő és feldolgozó cégekkel.