Új kínai vezetés, hagyományos társadalmi irány

Az ország tényleges irányítói a párt – Központi Bizottsága – úgynevezett Állandó Bizottságának tagjai, akik jelenleg kilencen vannak. A 2002-es generációváltás olyan határozott volt, hogy a korábbi bizottsági tagok közül senki sem maradt. Nem véletlen, hogy akkor, s lényegében azóta is nagy a találgatás: mi várható az új garnitúrától, merre kormányozzák az egyre inkább nagyhatalommá váló országot.

Nyugati megfigyelők egy kritikus tömege hajlamos volt a változási folyamatot úgy elemezni, hogy szembeállította egymással az addigi elnököt, Jiang Zemint és Hut. S nemcsak úgy, hogy egyik a múlt, másik a jövő, hanem úgy is, hogy Jiang a konzervatív, Hu a reformer. A legfantáziadúsabbak egy új Mihail Gorbacsov megjelenését is megkockáztatták. A várakozások teljesen alaptalanok voltak, mivel eltekintettek „a konkrét helyzet konkrét elemzésétől”. Az új vezetéssel kapcsolatos kérdés egyetlen pillanatig sem az volt, döntően megváltoztatják-e a kínai történések irányát. Ennél ez a rendszer jelenleg sokkal stabilabb. A kérdés inkább az, hogy az új vezetés hová teszi a hangsúlyokat, mit érez sürgetően átalakítandónak az egyébként meglévő keretek között.

Az eddig eltelt időszak azt mutatja, hogy a Hu-érának egyelőre négy prioritása van. A legfontosabb a gazdasági környezet további átalakítása. Ez messze nem olyan radikális, mint amilyennek tűnik, s még csak annyira sem, amennyire az adott keretek között lehetne. Alapvető meghatározója, hogy hosszú távon kulcselemként számol az állami tulajdonnal, s az állam különböző szintjeit, a minisztériumokat, helyi kormányzatokat tartósan vállalkozói pozícióban tartja. Ugyancsak az állam tulajdonában marad a föld. Ami a történet látványát adja, hogy elvileg valóban vállalkozói pozícióról van szó, annyiban mindenképpen, hogy azonos rangra jut a valódi magánszféra. Ugyancsak fontos kiegészítő csapása ennek a folyamatnak, hogy nagy erőkkel teremtik meg a korszerű pénzügyi és elszámolási rendszereket.

Ehhez kapcsolódik a második prioritás: egységes, logikus, következetes végrehajtási rendszerrel kiegészített jogi környezetet igyekeznek létrehozni. Nyugati szemmel nézve itt vékony jégen járunk, hiszen semmi nem utal arra, hogy a jogállam megteremtése érintené a törvényhozás, tágabb értelemben a politikai reform kérdéseit. Ennek ellenére radikális változásoknak vagyunk szemtanúi a bírósági rendszer átalakításától a közigazgatási bíráskodás bevezetéséig. A mai kínai közélet talán legizgalmasabb vitái a létező törvények konzisztenciájáról és alkotmányosságáról szólnak. Társadalmi téren az új vezetés kifejezetten „baloldali”, ha van ennek itt egyáltalán értelme. Rendkívül fontos céljának tartja a vidéki lakosság, s általában a szegénység jövedelmi viszonyainak javítását, s ennek megfelelően előtérben vannak a mezőgazdaság problémái. Ezt egészíti ki a „Menj nyugatra!” mozgalom, amely az elmaradottabb országrészekre koncentrál fejlesztési pénzeket, s minden úton-módon rá akarja venni a külföldi és belföldi magántőkét is, hogy ne csak a tengerparton fektessenek be.

Ugyancsak nagy figyelmet fordítanak a média megváltoztatására. Ennek nem igazán a sajtószabadság a fő csapásiránya, bár bizonyos elemeit magában rejti. A leglátványosabb változás a média bulvárosodása. A lapokból csak úgy dőlnek a bűnözésről, a szórakoztatóiparról, s „egyéb huncutságokról” szóló cikkek. Ugyanakkor rendkívül sok civil témát dolgoznak fel, s ez még két éve sem volt igen jellemző. S ami nagyon érdekes, a médiában zajlanak a helyi, nem kifejezetten politikai ügyekről, tehát például a közlekedésről szóló viták.

A változások érthetően és érzékelhetően erős társadalmi mozgásokat gerjesztenek. Az új vezetés, hasonlóan elődeihez, a stabilitás elvét a legfontosabbak között emlegeti. Ez volt a vezérfonal az atípusos tüdőgyulladás elleni küzdelemben, s ez most is, amikor a túlpörgő gazdaságot igyekeznek lehűteni. De erre hivatkoznak, amikor megakadályozzák az általános választás gyors bevezetését Hongkongban, erre, amikor nem tesznek engedményt a dalai lámának, s ma is ez a legfőbb igazolása a Tienanmen téri eseményeknek. Ezekben az ügyekben az új vezetés elődei nyomdokaiban jár.

Peking, 2004. június