Nézem a dobozt, és úgy érzem magam, mint a nagy ho-ho-ho-horgász, amikor az ágyán ücsörögve (lévén a tél odakinn eluralkodóban) csupán egy lavór langyos lábvíz fölé lógathatta horgászvesszejét.
Keresés
Milyen a jó könyvillusztráció?
A könyvillusztráció múltja és jelene volt a címe a Szlovákiai Magyar Képzőművészek Társasága által június 19-én a dunaszerdahelyi Kortárs Magyar Galériában rendezett, kiállítással egybekötött szimpóziumnak. Mint kiderült: a jelen korántsem annyira fényes, mint a múlt.
Életfogytiglant kapott Dutroux
Brüsszel. Életfogytiglani börtönbüntetésre ítélték Belgium talán leggyűlöltebb bűnözőjét, a hat lány elrablásával, megerőszakolásával és közülük kettő meggyilkolásával vádolt Marc Dutroux-t. Dutroux volt felesége, Michelle Martin – aki mindenről tudott, sőt két kislányt ő éheztetett halálra – 30 év börtönt kapott.
Három áldozat Brünnben
Prága. Már három halálos áldozata és öt súlyos sebesültje van annak a gázrobbanásnak, amely hétfőn este történt a dél-morvaországi Brünnben. Az ötemeletes, a II. világháború utáni években épült bérház lakói közül legalább két személyről továbbra sincs semmi hír, s félő, hogy ők is a romok alatt vannak.
Kiengedték a fogorvost
Budapest. A Fővárosi Főügyészség megszüntette az előzetes letartóztatását annak a Magyarországon élő palesztin fogorvosnak, akit Móse Kacav izraeli elnök áprilisi látogatása idején vettek őrizetbe terrorfenyegetés előkészületének gyanújával – tudatta a Fővárosi Főügyészség szóvivője.
Terroristákat fogtak el Bahreinben
El-Manáma. Hat, al-Kaida-kapcsolatokkal gyanúsított iszlám szélsőségest vettek őrizetbe a bahreini biztonsági erők. A bahreini belügyminisztérium szerint a gyanúsítottak „arra készültek, hogy veszélyes termékek felhasználásával emberéletben és anyagi javakban súlyos károkat okozó cselekményeket kövessenek el.
NATO-csúcs előtti félsz
Isztambul. Pokolgép robbant tegnap Isztambulban, alig egy héttel az ott esedékes NATO-csúcsértekezlet előtt. A kis hatóerejű szerkezet detonációja egy rendőr kisebb sérülését okozta. A Török Kommunista Párt – Marxista, Leninista jelentkezett a Bahcelievler negyedének egyik hídján végrehajtott robbantás szervezőjeként.
Az al-Kaida samponüzlete
Ankara. Oszama bin Laden terrorista vezér továbbra is Afganisztánban van, és a Vazirisztánnak nevezett országrészben rejtőzködik – jelentette ki Hikmet Cetin, a NATO afganisztáni polgári főképviselője.
Terry Davis az ET új elnöke
Brüsszel.
Saron újra megúszta a leváltást
Jeruzsálem. Újabb bizalmatlansági indítványokat élt túl Ariel Saron izraeli miniszterelnök kisebbségi kormánya. A Sasz ultraortodox vallási párt a jobboldali kormány szociális politikája, a növekvő munkanélküliség miatt nyújtott be bizalmatlansági indítványt, amelyet a kneszet 55 szavazattal 50 ellenében elutasított.