Hatáshiány, reklámtenyészet, lakásvadászat

Nézem a dobozt, és úgy érzem magam, mint a nagy ho-ho-ho-horgász, amikor az ágyán ücsörögve (lévén a tél odakinn eluralkodóban) csupán egy lavór langyos lábvíz fölé lógathatta horgászvesszejét. Ember legyen a talpfáján, aki uborkaszezonban bármi tollas-pikkelyes élőlényt kihalászik ezekből a szennyvízzel bőven felhígított égi csatornákból. A nyár a sportolóké (foci Eb, olimpia), a fényre- és hőre érzékeny kultúra ilyenkor visszahúzódik csigaházába, s ábrándos terveket sző arról, mihez kezd majd levélhulláskor. Azok a szerencsétlen flótások, akik vagy tucatszor is elszalasztottak a tévében egy-egy amerikai nullnívós akciófilmet, most hálájukat rebeghetik az antennáktól teleszurkált ég felé: az elsőre is unalmas celluloid-pazarlást sokadszor is műsorukra tűzik a nyerészkedelmi adók, miközben százszor belereklámozzák majd a fejünkbe, hogy ez a nyár sem telik el az ő meglepetéseik nélkül.

Nézhetetlen a doboz, de vannak azért felejthetetlen percei is. Sietek leszögezni: ezek azért emelkednek a „nehezen felejthetőség” kategóriájába, mert (több)százszor is megnézetik velünk. Pedig már először sem igazán akartuk. Nappal az internetről, a rádióból, az újságokból, a teleszórt postaládából s az utcai óriásplakátokról támadnak, este egyesítik erejüket, s meg sem állnak a hálószobánkig, bemásznak a párnánk alá, odatojják petéiket, amelyekből majd bámulatos gyorsasággal hasonszőrű újabb reklámszlogenek, mottók és logók kelnek ki. Egy internetes reklámtanulmány szerint a végtelenségig ismétlődő „házireklámoknak” – a leglaikusabb értelmezés szerint – három alfaját különböztetjük meg: az „ezt szeretem”, az „ezt utálom” és az „ezt nem értem” típusúakat. Persze szép számmal vannak közöttük átfedések, lehetetlen és nem is szabad éles határt húzni. Olyan reklám azonban, amelyet „csak úgy elviselünk”, egész egyszerűen nincs! Eddig az idézet, most jön az én három kategóriám: „ezt nem szeretem”, „ezt nagyon nem szeretem”, „ettől életveszélyesen felmegy a vérnyomásom, gyorsan átkapcsolni!”. Kénytelen voltam tehát kifejleszteni a magam „védekezését” a nemkívánatos terheltség ellen: a reklámblokkot kísérő hangrobbanás elindítja a videóba bekészített kazettát, amelyen kedvenc zenekarom klipjei várnak üdítő megnyilvánulásukra...

Nézem a dobozt. A tanítási év vége mindig az ismétlés, a szóbeli és írásbeli összefoglalók, megmérettetések ideje. Nos, ha álságos hétköznapjainkban így van ez, miért lenne máshogy a „való világban”? Bíztam benne, hogy a „leómilók” eltakarodása után végre emberhez „valóbb” valóságsók, a vetélkedők nyerik a teret a képernyőn. Ehelyett egy „minő tauruszt” csempéztek szemünk érfalaira: vizsgázzon a VV3-ból! Hát nem ismételgették elégszer a buta és semmitmondó jeleneteket? Most újra ránk villogtatják őket, azt sugallva, hogy csak akkor vagy ember, ha 15 másodpercen belül felelni tudsz élet és halál kérdéseire: Indián hátba, fejbe vagy szájba rúgja-e legszívesebben a nőket? Európa melyik városába utazott Marcsi és Milo? Melyik villalakó nyerte az autós ügyességi versenyt? Ki kente be a vécét mogyorókrémmel? Mit evett pontosan Segal, mielőtt gázbombáival őrületbe kergette a villa lakóit? Aki nem vágja a lassan egyetemi tananyaggá váló tételeket, az könyörtelenül kiesik a játékból. Én mindenesetre az alkalomhoz illően fehér nyakkendős kéményseprőnek öltözött Stohl Andrásra nem csak filmszerepet vagy műsorvezetést, de egy hatodosztályú vetélkedőt se bíznék. Ripacsol, grimaszol, bohóckod’ és kiabál, torkaszakadtából kiabál, pedig sehol semmi ováció, a nézőtéren döbbent csend honol. Aztán jön Milo, áthatóan idétlen és most sem hazudtolja meg önmagát („Nem sok minden változott meg bennem, de elég sok minden” – mondja rezzenésteli arccal), majd megnyugodhatunk benne, hogy a kedvenc regénye a képregény (mi más?). Végül győz az igazság: a döntőbe jutott hölgyek közül az egyik nem látta a finálét, így fogalma sincs róla szegénynek, hány szavazattal nyert Milo. Az ilyennek én sem adnék ingyenlakást a Gerecse völgyében! – mondom, és elbűvölve nézem az ünnepélyes alaprajz-átadást. Hip-hip-hurrikán! A győztes Irén kitörölheti vele a könnyeket a szeme sarkából.