Újdelhi. Eddig tartotta magát, de a héten végül megnősült az India Tripura szövetségi államában élő, 93 esztendős Darsananda Viakarntirtha. A ceremónián a nyugdíjas tisztviselő egy Jotszna Bala Das nevű, 63 éves özvegyasszonnyal kötött házasságot Guvahati városában. A férfi három évtizedig Das asszony lakója volt.
Keresés
Elégedett a 86 ezer koronás EP-képviselői fizetéssel?
Monika Beňová európai parlamenti képviselő:
Természetesen, és örülök, hogy a parlament négyötöde a kormányjavaslatot, nem pedig a 43 ezerről szóló indítványt fogadta el. Az EP-képviselő több háztartást tart fenn: felváltva tartózkodik Szlovákiában, Brüsszelben és Strasbourgban.
Nyugdíjreform: inog a második pillér?
Pozsony. Veszélybe kerülhet nyugdíjreform második pillérének startja, mivel a Szociális Biztosító informatikai rendszere nem képes elvégezni az adminisztrációt, és 2005. január elsejéig nem lehet megfelelő módon átalakítani sem – állítja Ľubica Navrátilová, a Szabad Fórum képviselője.
Képzés mindhárom karon
Pozsony. Szeptemberben megkezdődhet a képzés a komáromi Selye János Egyetemen, miután az Akkreditációs Bizottság tegnap jóváhagyta a közgazdaság-tudományi kar pedagógiai programját is. Az első hazai magyar nyelvű felsőoktatási intézmény teológiai kara még múlt ősszel, a pedagógiai fakultása pedig májusban kapta meg a szükséges működési engedélyt.
Lemondott a botrányt okozó fideszes politikus
Méltatlan viselkedése miatt lemondott Pest megyei közgyűlési mandátumáról Alvincz József fideszes képviselő - közölte a frakció vezetője. Alvincz a Pest Megyei Közgyűlés június 18-i ülésén ittasan kommunistázott és szidalmazta a közgyűlés elnökét.
11-es párbaj után portugál továbbjutás
Drámai küzdelem után, csak a 11-esek döntöttek a házigazdák javára a portugáliai Európa-bajnokság első negyeddöntőjén. A rendes játékidő végén 1-1, a hosszabbítás után pedig 2-2 volt az eredmény, s végül a 11-es párbajban is csak a hetedik párban dőlt el a továbbjutás.
Politikai internetcenzúra Kínában
Kínában hatvanegy embert börtönöztek be idén május 1-jéig amiatt, hogy interneten közzétették rendszerbíráló, a hatóságok által felforgatónak minősített nézeteiket. Ezzel világviszonylatban Kína elsőnek számít - állapította meg a Riporterek Határok Nélkül (RSF) nevű nemzetközi szervezet.
Sírokat gyaláztak meg egy francia katonai temetőben
Több mint ötven muzulmán katona sírját gyalázták meg ismeretlenek a franciaországi Haguenau katonai temetőjében. A katonák sírjára horogkereszteket festettek, egyes sírköveket ledöntöttek. A belügyminiszter tűrhetetlennek nevezte az esetet, mert olyan katonákról van szó, akik Franciaországért áldozták életüket a II. világháborúban.
Sínekre fektették az agyonvert fiút
Elfogta és őrizetbe vette a rendőrség azt a három fiatalt, akik a gyanú szerint agyonvertek egy tizenéves fiút Szolnokon.
Fotózás és orális szex kamaszlányokkal
A Budapesti Rendőr-főkapitányság munkatársai őrizetbe vették és eljárást indítottak F. T. Gábor 40 éves budapesti lakos ellen, mert megalapozottan gyanúsítható azzal, hogy budapesti, XX. kerületi, Tátra téren található lakásában 2003. ősze óta több alkalommal egy a felügyeletére bízott 15 éves kislányról pornográf jellegű képeket készített.