London. A néhai Diana hercegnő a válás során minden személyes vagyonából kiforgatta férjét, Károly trónörököst – mondta vasárnap megjelent nyilatkozatában a walesi herceg volt pénzügyi főtanácsadója.
Keresés
Konvenciók és orgiák
Boston. A világ legősibb mesterségének képviselői erősítést kértek Bostonban, ahol tegnap megkezdődött az amerikai Demokrata Párt elnökjelölő konvenciója.
VIGYORGÓ
Alkalmazott
Pemete rászól az egyik alkalmazottjára:
– Hallja, Répa úr, vegye ki a szájából azt a cigarettát! Ne füstölje tele a helyiséget!
– Bocsánat, főnök úr – feleli Répa –, de ez nem cigaretta, hanem ceruza.
Szoktál fényképezni?
A Göncöl Alapítvány Kilátó Galériája pályázatot hirdet minden érdeklődő számára.
Honismereti Kerékpártúra harmincadszor
Az immár XXX. Honismereti Kerékpártúra szervezői nevében üdvözöljük a történelmi haza jelene, múltja és jövője után érdeklődőket. Honismereti túránk a történelmi honunk megismerésének legszebb és legkövetkezetesebb módját választotta – mi megyünk szülőföldünk értékei és érdekességei megismerése után.
Az a fontos, milyen vagy
Szabad az út, a vállalkozó szellemű ifjak Európa-szerte kisebb-nagyobb megkötésekkel bárhol vállalhatnak munkát. S, hogy kedvüket az se vesse vissza, hogy nem ismerik a helyi szokásokat, ebben kívánunk némi segítséget nyújtani.
MOZI
POZSONY
HVIEZDA: Félelem és reszketés Las Vegasban (am.) 18, 20.30 HVIEZDA – KERTMOZI: Régi, új, kölcsönzött és kék (am.) 21 MLADOSŤ: 21 gramm (am.) 17.30, 20 TATRA: Csak az a szex (am.) 18.30, 20.30 POLUS – METROPOLIS: Pókember 2 (am.) 13.40, 14.25, 15.05, 16, 16.45, 17.25, 18.20, 19.05, 19.45, 20.40, 21.
Avignoni Fesztivál
Ma este zárul az 58. Avignoni Fesztivál, amely idén 40 hivatalos (azaz in) produkciót, valamint közel 650 amatőr (azaz off) előadást kínált a dél-franciaországi városba látogató színházrajongóknak.
A magyar falu lelkét hagyta ránk
Falusi szegény családból származott, s talán meg is maradt volna szülőhelyén, ha nem olvassa az egyik újságban a Színművészeti Főiskola felhívását, amelyben az intézmény munkás- és parasztfiatalokat buzdított arra, hogy jelentkezzenek színésznek.
Aki több irányba építkezik
„Most őt ünneplem. Azzal a szilárd meggyőződéssel, hogy nálánál érdemesebb, jobb helyre aligha kerülhetne az I. Partiumi ĺrótábor irodalmi díja” – mondta a díjazott Hodossy Gyuláról laudációjában Barabás Zoltán.