Losonc/Fülek/Nógrád megye. Somoskő vára alatt Europiknikkel kezdődik ma az idei IX. Nógrádi Nemzetközi Folklórfesztivál. A több mint egyhetes rendezvénysorozaton információink szerint kilenc ország húsznál több gyermek és felnőtt folklórcsoportja vesz részt. A szereplők száma megközelíti az ezret.
Keresés
Száraz maradt az idéna Malomárok
Kassa. Máskor már májusban megtelt vízzel a Malomárok és a Hutník Szálló előtti közel négyszáz méteres szakaszon a sorozatba állított szökőkutak is lövellték magasba a vizet. Sokan leballagtak a vízhez, s megmártóztak benne.
NAPTÁR
Július 28
EGY GONDOLAT
„A tisztesség és a becsület minden dolognak hasznára van.”
Ludwig Feuerbach
NÉVNAP
Szabolcs
Eredete a homályba vész, annyi bizonyos, hogy magyar név és nagyon régi.
Fegyveresen védte boltját
Bécs. Lelőtte egy betörőtrió egyik tagját egy bécsi ékszerész tegnap hajnalban, valószínűleg önvédelemből.
A három bűnöző hajnali négy órakor hatolt be az osztrák főváros Meidling negyedében lévő ékszerüzletbe, amelynek hátsó szobájában azonban ott éjszakázott a tulajdonos egy elromlott redőny miatt.
Kibűzölt örömlányok
Columbia. Bűzös borzzal füstöli, pontosabban bűzöli ki a rendőrség a prostituáltakat és a kábítószereseket kedvenc zegzugaikból, lakatlan házakban lévő dugihelyeikből egy amerikai megyében. A borzokat nem közvetlenül veti be a rendőrség, hanem csupán a szagukat, és azt is csak spray-s kiszerelésben.
Elítélték a hazudozót
Párizs. Négy hónap felfüggesztett börtönbüntetésre ítélték hétfőn a Párizs melletti Pontoise bíróságán azt a fiatal francia nőt, aki brutális antiszemita támadás áldozatának mondta magát.
Tesztelés előtt az első európai szállítóűrhajó
Párizs/Noordwijk. Hosszú és összetett légi, földi és tengeri utazás végén megérkezett a Jules Verne névre keresztelt automata szállítójármű (ATV) az Európai Űrhivatal tesztlétesítményébe, a noordwijki ESTEC-be.
VIGYORGÓ
Szüret
Két szőlő megy a síneken, megszólal az egyik:
– Jön a vonat!
– Mikor?
– Must.Olcsó
Éjfél után kettő körül csöng a telefon. Szeder álmosan veszi fel:
– Halló! Mit akar?
– Semmit.
– Akkor miért hív éjjel kettőkor?
– Ilyenkor olcsóbb.
Gyors
Látja a bakter, hogy egy pasas fekszik a sínen.
Diákújságíró pályáza t
„Tűrjük a nyomdafestéket” címmel a 2zsiráf szerkesztősége diákújságíró pályázatot hirdetett. Várják cikkeiteket, szabadon választott témában! Az első helyezett 50 000 forint értékű könyvcsomaggal gazdagodik! Magában tehetséget és elhivatottságot érző diákújságíró-palántákat keresnek. Hiszen a 2zsiráf (www.2zsiraf.
Hogyan készül a folyékony kenyér?
Ne tévesszen meg senkit a „folyékony kenyér” elnevezés, melyet első hallásra meglehetősen bizarr dolog elképzelni. Folyékony kenyérként egy aranybarna, habzó, gyöngyöző italt neveznek, mely nem más, mint a sör.