Elöljáróban annyit mindenképpen el kell mondani, hogy ha trópusi országba utazunk, a szervezetnek alkalmazkodnia kell a nagy hőséghez.
Keresés
Veszélyek a repülőgép fedélzetén
Előttünk a nyár fele. Sokan úgy tervezik szabadságukat, hogy az ne a legnagyobb hőségre essen. Azoknak próbálunk összeállításunkkal tanácsot adni, akik repülővel indulnak útnak.
A teológus rémálma
Dr. Thaddeus, a kiváló teológus azt álmodta, hogy meghalt és elindult a mennyország felé vezető úton. Tanulmányai nyomán jól tudta, hogy nem lesz nehéz megtalálnia az utat. Bekopogtatott a mennyország kapuján, de lám: hűvösebb fogadtatásban részesült, mint ahogy elképzelte.
Még jó ideig eltarthat a nyár
Favirág
Nem mindenki szeret a kertjében matatni, palántát ültetni, virágokat gondozni. Elegendő feladatnak érzi a gyep megfelelő karbantartását, hiszen a szépen nyírt pázsit is gondoskodást kíván.
Teljes diszkréció
Lekéstem az autóbuszt, taxira várok, hogy kivigyen a vasútállomásra. Kisváros, hiába. Egy busz elmegy, és máris ugrott Pozsony, Budapest, Bécs vagy a szomszédos sínközeli falu.
Hűsítő ötletek forró napokra
Az idei nyár úgy néz ki, eléggé szeszélyes, hol nagyon hűvös van, akkor felöltözhetünk, hol meg nagyon meleg, az ellen azonban már nehezebb védekezni! Lássunk azért néhány jó ötletet, hogyan frissítsük fel magunkat!
Mi lesz a Bibliával?
Furcsa látványt nyújtott pár hete az esti híradóban, amint egy amerikai hivatalnok éppen házastársaknak nyilvánít két szakállas férfit, akik a körben állók tapsviharában végül szenvedélyesen megcsókolják egymást. Mielőtt sírásra vagy nevetésre fakadna az ember, alighanem megdöbben és mélységes sajnálatot érez.
Néhány mondat az esküvőről
Ha sikerrel jártunk, és megtaláltuk életünk párját, a következő lépés az, hogy megkérjük a kezét, és eljegyezzük egymást. Sok országban ezt az ígéretet egy gyűrű megvásárlása hitelesíti, mely ország-világ előtt hirdeti: olyan szövetség köttetett, melyet mindkét fél nagyra becsül.
Kedves Szülők, Nagymamák, Nagypapák, Óvó nénik!
Ugye, milyen élvezet olvasni a kicsik bölcs mondatait? Kérem, továbbra is írják le, és küldjék el a Családi Kör címére totyogó és ugrándozó gyermekeik, unokáik, védenceik egy-egy aranyos mondatát.
Otthont teremtettek a tisztulni vágyóknak
„Boldog születésnapot, igazgatónő, de ezt a tortát ám nem azért adjuk, hogy megegye, hanem azért, hogy eldicsekedhessen vele, a drogosoktól kapta! Merthogy mi ilyet is képesek vagyunk készíteni.”