Hűsítő ötletek forró napokra

Az idei nyár úgy néz ki, eléggé szeszélyes, hol nagyon hűvös van, akkor felöltözhetünk, hol meg nagyon meleg, az ellen azonban már nehezebb védekezni! Lássunk azért néhány jó ötletet, hogyan frissítsük fel magunkat!

1. Hűtsük pulzusunkat! Ha időről időre hideg víz alá tartjuk csuklónk belső részét, vagy pedig hideg vizes borogatást teszünk rá, hamarosan tapasztaljuk: a kellemes hűvösségérzet egész testünket átjárja.

2. Tegyünk jeget a halántékunkra! Ha jégkockával simogatjuk halántékunkat, enyhül fejünkben a nyomás, amit a hőség okozott, megszűnik kedvetlenségünk.

3. Igencsak hatásosak a fűszerek! A déli népek jól ismerik a hasznos fűszerezés titkát: nagy hőségben a paprika, a bors, a fokhagyma, a bazsalikom, valamint a kakukkfű hatásosan gondoskodik jó közérzetünkről, ezek ugyanis értágító fűszerek, s ráadásul gondoskodnak a jó emésztésről is.

4. Legyen a lábunk szabadon! Szervezetünk a lábunkon keresztül igyekszik hőt leadni, zárt cipők helyett hordjunk tehát nyári nyitott szandált, ez megakadályozza lábunkban a hőpangást, és az emiatt kialakuló rossz közérzetet. Ha mezítláb végigmegyünk a nedves füvön, vagy pedig kevés sóval készített hűvös fürdőben áztatjuk meg, nem csupán lábunk pihen meg, egész testünk is új erőre kap.

5. Nyaraláskor is zuhanyozzunk gyakran! Akár a szabadban vagyunk, akár elbújunk az elsötétített szobában, kánikulában gyakran zuhanyozzunk. Ne is töröljük magunkat egészen szárazra, mert a bőrünkről elpárolgó víz kellemesen hűsít.

6. Frissítő italok: a hűtött citromlé és a kevés édesítőszerrel készített limonádé, valamint a borsmentatea, az ásványvíz pár csepp citrommal vagy almaecettel kellően gondoskodik arról, hogy szervezetünkben kellő folyadéktartalék legyen. Még akkor is sokkal több vizet veszítünk nyáron, mint a hűvösebb napokon, ha látszólag nem is izzadunk.

7. Egy kis feketekávé: ebéd után igyunk meg egy kis csésze feketét, mint az olaszok, így nem érezzük majd magunkat annyira fáradtnak.

8. Fő a mértékletesség! Nyáron nagy melegben legyünk mindenben mértékletesek, együnk keveset, csak mérsékelten igyunk alkoholt, ne tartózkodjunk a napon sokáig, és lehetőleg nehéz fizikai munkát se végezzünk, még akkor se, ha teljesen egészségesek vagyunk.

Betegek pedig orvosuktól kérjenek tanácsot!

Finom üdítőital görögdinnyéből

A meghámozott, kimagozott dinnyét pürésítsük, adjunk hozzá két evőkanál cukrot, 2 evőkanál citromlevet, két pohárba osszuk el és töltsük fel ásványvízzel. Jégkockát is adhatunk hozzá.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Korábbi cikkek a témában

Ezt olvasta már?