Tűzoltók ünnepe Párkányban (FOTÓK)

Tűzoltók ünnepe Párkányban
Párkány |

A párkányi tűzoltóság fennállásának 140. évfordulója alkalmából ünnepélyes emléknapot szerveztek hivatásos és önkéntes tűzoltók részvételével a Viza centrumban. Az ünnepség keretében kitüntetéseket, okleveleket adtak át, a felvonultatott technikát és járműveket megáldották, az iskolások pedig a tűzoltóautókat és berendezéseket is kipróbálhatták. A rendezvényt a városon keresztülhaladó menet zárta. 

Az emléknapon megjelenteket Eugen Szabó, Párkány polgármestere üdvözölte. Fontos, hogy a tűzoltókat megbecsüljük és morálisan is támogassuk, főképp a mai gazdasági helyzetben és a megszorítások idejében, amikor anyagilag is egyre nehezebbé és igényesebbé válik nélkülözhetetlen munkájuk – hangsúlyozta Eugen Szabó. Párkány történetében gyakran szerepelnek pusztító tűzvészek és árvizek, a 16-17 századtól kezdve napjainkig több természeti csapás is érte a települést, melyek leküzdésében, kivédésében és elhárításában az önkéntes és hivatásos tűzoltók oroszlánrészt vállaltak. 

Sokan emlékeznek például a papírgyári nagy tűzvészre 1993-ból vagy a tizenkét emeletes panelház égésére 2003-ban, mely esetekben életeket, javakat mentettek, bátorságuk és szakmai felkészültségük pedig jóval nagyobb tragédiákat előzött meg. Ugyanez vonatkozik az árvízi helyzetekre, balesetekre, egyéb mentési munkákra is. Túl magától értetődőnek és természetesnek vesszük a tűzoltóság tevékenységét, de a legnagyobb baj közepén döbbennénk rá igazán a hiányukra, munkájuk rendkívüli fontosságára” 

taglalta érdemeiket a polgármester. Szabó hozzátette, tűzoltónak lenni nem szakma, hanem hivatás, elkötelezettség, elszántság is kell hozzá. Vojtech Valkovič ezredes, a Nyitra megyei tűzoltóság igazgatója úgy fogalmazott, bár még csak rövid ideje dolgozik a megyében, Helemba községet már jól ismeri, hiszen a múlt héten is tanúja volt annak, hogy a dunai árvízkor mintaszerűen működött együtt a faluban a helyi önkéntes tűzoltó egyesület a hivatásos tűzoltókkal, az önkormányzat pedig az állami hatóságokkal.

„Nem azt mondom, hogy nem fordultak elő apró hibák, de a mentés és árelhárítás idején nem zavarták és bonyolították, de erősítették és segítették egymás munkáját. Én továbbra is a hatékony együttműködésben és a korrekt, gyors információcserében hiszek, helyi és megyei szinten is, további jó munkát kívánva a kollégáknak” 

– közölte az ezredes. 

Tomáš Slivoň, az önkéntes tűzoltók megyei szervezetének elnöke a párkányi régióban tevékenykedő kollégák, önkéntes tűzoltók munkáját szintén megköszönte, az ismerős kollégákat külön üdvözölve, akik példásan helyt álltak a legutóbbi árvízkor. A falvakon és vidéken, ahol leggyorsabban a helyi önkéntes egyletek segítségére és technikájára lehet számítani, döntő fontosságú a munkájuk, miként a családjaik megértése és hozzáállása is, hogy önkéntesként a bajban azonnal rendelkezésre állnak. 

Galéria

Legszentebb feladatunk a bajba jutott emberek mentése 

Ez volt gróf Széchenyi Ödönnek, a magyar tűzoltóság megteremtőjének jelmondata, ez a gondolat fémjelzi a párkányi tűzoltóság immár 140 éves tevékenységét is – mondta ünnepi beszédében Bréda Tivadar, nyugalmazott párkányi tűzoltóparancsnok. Tűzvédelmi előírások már a Római Birodalomban léteztek, Augustus császár pedig 600 rabszolgából álló csapatot állított fel a tűzvédelem ellátására. A tűzoltók mindig, mindenkor, természeti csapásokkor, békében, háborúban, forradalmak viharában is segítettek, életeket mentettek és csak egymásra számíthattak. Isten dicsőségére, egymás segítségére – ez olvasható a tűzoltók zászlaján és ez fejezi ki a hivatás lényegét. Gróf Széchenyi Ödön 1862-ben eben a szellemben alakította meg Budapesten az önkéntes tűzoltók egyesületét. Példáját követve 1870-től sorra alakultak az önkéntes tűzoltóságok, a legkisebb településeken is, melyeket a helyi mecénások, iparosok is támogattak. Párkányban 1884-ben alakult meg az önkéntes egylet. A több mint 100 év alatt számtalanszor bizonyították tenniakarásukat, önzetlenségüket, segíteni akarásukat, helytállásukat és önfeláldozásukat – konstatálta Bréda Tivadar és hozzátette, bár egy-egy emberélet, egy eloltott tűz a médiában csak napi hírnek számít, a mai nap kiváló alkalom arra, hogy a tűzoltók munkáját a szélesebb nyilvánosság számára is közelebb hozzák, a kollégákat megjutalmazzák. 

A tűzoltók családjainak a türelemért és támogatásért mondunk köszönetet, egyúttal tisztelettel emlékezünk azokra a bajtársakra is, akik már nem lehetnek közöttünk”

 – mondta Bréda Tivadar. 

„Szent Flórián mai követői ne csak kerek évfordulókkor vagy május negyedikén, Szent Flórián napján kerüljenek a figyelem középpontjába, hanem az év többi napján is, amikor szótlanul teszik a dolgukat” 

zárta méltatását a volt tűzoltóparancsnok. Az ünnepség keretében a megjelent önkéntes tűzoltó egyletek kiváló munkát végző tagjait tüntették ki, nemkülönben a nyolcvannyolc éves Alexander Šajlit, aki 70 éve tagja az önkéntes tűzoltóságnak. A lánglovagok járműveit és felszerelését Fóthy Zoltán esperes-plébános és Tomáš Kuník, a hivatásos tűzoltók káplánja áldották meg, az iskolások pedig a Vadas nagy parkolójában próbálhatták ki a tűzoltóautókat és egyéb járműveket. Az emléknap ünnepi felvonulással ért véget. 

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?