Bár a málna nálunk szinte mindenütt termeszthető, gazdaságos termesztésének mégis csak olyan termőhelyen vannak meg a feltételei, ahol a nyári hőség nem korlátozza termőképességét. A vad málnafajok a hűvösebb, csapadékban gazdag hegy- és dombvidékek lankáit borító erdők környezetében tenyésznek.
Keresés
Akár tarrágást is okozhatnak
Térségünk egyik legjelentősebb kártevőjének az amerikai fehér szövőlepke számít. Előrejelzések szerint a kártevő második nemzedékének lárvakelése épp a napokban várható.
A levéltrágyázás szabályai
A zöldséghajtatásban ritkán fordul elő, hogy a levelek sárgulása vagy a virágok elrúgása a talaj, illetve a termesztőközeg alacsony tápanyagtartalmára vezethető vissza. Mégis ismertek ezek a tünetek palántakorban, és a frissen kiültetett paprikán, paradicsomon, uborkán is észlelhetők.
Szeptemberben időszerű
A biokertész fontos teendője szeptemberben is a másképen nem hasznosított szerves hulladék komposztálása.
Vásárolni megyünk
A következő hétre bekészítünk 4 pár virslit, 1 nagyobb csirkét, 1 kg sertésbordát, 1 kg csavart sonkát, 10 dkg húsos szalonnát, 1-2 db füstölt kolbászt, 2 liter tejet, 1-2 doboz fehér joghurtot, 3 dl tejszínt,
3 doboz tejfölt, 10 dkg puha krémsajtot, 10 dkg növényi margarint vagy olajat, 1 üveg ta
A jelszó: zöldség, gyümölcs, amíg csak tart az idény
Lassan vége a nyárnak, kipihentük magunkat, begyűjtöttük az év termését, ki mint vetett, aszerint. Befőztük már a legtöbb befőzni valót, feltöltöttük a fagyasztóládát, s talán nem tévedek, ha azt mondom, nem épp most van a legnagyobb kedvünk a főzőcskézésre. Ilyenkor bizony aranyat ér egy-egy gyorsétel-recept, ötlet.
A kenyér dicsérete
Napi utam egy pékség mellett vezet el, bizony sokszor megérzem a kenyér finom illatát. Nosztalgiával gondolok gyermekkoromra, 8-10 éves lehettem, ameddig nagymamám otthon dagasztotta a kenyeret, majd a kerek cipókra cédulát tettek névvel ellátva, aztán a pékségben sütötték meg őket.
Forró nyárban – hideg étel
Mely élelmiszerek és fűszerek hűtenek?
SÜSSÜNK KENYERET
Francia farmerkenyér
Hozzávalók (2 darabhoz): 3 dl víz, 5 dkg élesztő, 2 dl tejföl, 1,6 l (kb. 90 dkg) kenyérliszt, 1 evőkanál olaj, 2 kiskanál só, a nyújtáshoz liszt, a tepsi kikenéséhez olaj.
Elkészítése: A vizet meglangyosítjuk, az élesztőt belemorzsoljuk, aztán jó simára keverjük.
Hány inger van?
Nem ettünk mi kétszersültet, legföljebb akkor vett anyám, amikor beteg volt a háznál, hasfájós, gyomorfájós betegnek legjobb a könnyű, ám jó kemény kétszersült teával, fogyókúrának sem utolsó, de az én gyerekkoromban nem volt divatban ez az úri huncutság. Mármint a fogyókúra.