Sokkal fontosabb lehet a magnézium, mint eddig tudtuk

magnezium etel

A magnézium kulcsfontosságú ásványi anyag, amely hozzájárul a jobb alváshoz, a szorongás enyhítéséhez és a szív egészségéhez is. Egy új tanulmány egy másik előnyét is feltárta: azoknál az embereknél, akiknek alacsony a magnéziumszintjük, nagyobb lehet a krónikus degeneratív betegségek kockázata – írja a VerywellHealth.com.

A szervezetnek számos funkcióhoz szüksége van magnéziumra, de az egyik legfontosabb feladata a DNS másolásához és javításához szükséges enzimek támogatása. A magnéziumnak a DNS-károsodás megelőzésében betöltött szerepét azonban még nem sokat vizsgálták. Most ausztrál kutatók 172 középkorú felnőttől vettek vérmintát, és megnézték a magnézium, a homocisztein, a folsav és a B12-vitamin szintjét. A DNS-károsodás markereit is vizsgálták.

A vizsgálat egyik kulcsszereplője a homocisztein nevű aminosav volt. A homocisztein magas szintje a vérben összefüggésbe hozható a DNSkárosodás fokozott kockázatával.

A kutatók szerint ez a károsodás olyan, neurodegeneratív betegségekhez vezethet, mint a demencia, az Alzheimer-kór és a Parkinsonkór, valamint a velőcső-rendellenességek.

Az alacsony magnéziumszint és a magas homociszteinszint magasabb DNS-károsító biomarkerekhez kapcsolódott, amely a kutatók szerint azt jelentheti, hogy az alacsony magnéziumszint a DNS-károsodás magasabb rizikójával jár. Ez pedig bizonyos krónikus degeneratív betegségek fokozott kockázatát jelentheti.

„Tudjuk, hogy a magnézium elengedhetetlen a normális DNSreplikációhoz és segít az antioxidánsok kialakításában, így logikus, hogy a tanulmány szerint a magnézium védi a DNS-t a károsodástól. A neurodegeneratív betegségek és a felgyorsult öregedés kockázatának csökkentésére vonatkozó következtetések izgalmasak” – nyilatkozta Maggie Moon dietetikus a portálnak.

Moon szerint az új tanulmány „rávilágít a magnézium erejére, különösen folsavval és B12-vitaminnal kombinálva, amely segít csökkenteni a homociszteinszintet. A magnéziumot először az egészséges élelmiszerekből kellene fogyasztanunk, ha van rá lehetőségünk, amelyekből nagyobb valószínűséggel kapjuk meg az alapvető tápanyagok keverékét.”

A magnézium ajánlott napi menynyisége életkoronként és nemenként változik. Például a felnőtt férfiaknak általában napi 400–420 milligrammra, a felnőtt nőknek 310–360 milligrammra van szükségük, életkortól függően.

(verywellhealth.com)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?