A 21 éves Martin Ščigulinský nyerte az immár ötödik alkalommal megrendezett Hubert Cup nemzetközi koktélversenyt. A liptószent-miklósi rendezvény az egyike annak az öt megmérettetésnek, mely végén kiderül, ki lesz az ország legjobb mixere.
Keresés
A hagyomány kötelez
Annak ellenére, hogy az élelmezési szakértők számtalan észérvet sorakoztatnak fel a libahús ellen, alig akad ember, aki képes ellent állni a vörösesbarnás, ropogós, illatos falatoknak.
Élvezetes leírása az jó magyar ételeknek – 38.
A fővároshoz közeli Tótgurabban már most megkezdődött a libapecsenye idénye
Mikróba veletek!
Általában nem vagyok válogatós, az év nagy részében vagy azt eszem, amit elém raknak, vagy – a szóláshoz híven – azt, amit főztem. Néha kedvem támad erre-arra, de nem emlékszem, hogy megtörtént volna, mint egyik barátommal napirenden előfordul, hogy azért eszem, mert szeretek enni.
Dohányfüst és kávétészta
Hosszú hetek óta gondolkodom azon, vajon van-e étel, mely jellemzi gyermekkoromat. Egyáltalán van-e olyan, melynek emlékére összefut a nyál a számban? Netán a rántott csirke? Melynek íze csak akkor volt más, ha apai nagyszüleimnél, Budapesten ettük.
Csehbe, sajnos, betört a szénsav
A knédli hazájában kerékpártúrázni egy knédli alakú országból jötteknek több okból is kellemetes. Itt van mindjárt a nyelv, ugye. Tetézve azzal a ténnyel, hogy a knédli alakú országból érkezettek – egy bizonyos korosztályig – szinte biztosan valamelyik nyugat-csehországi városkában töltötték igencsak eseménydús katonaéveiket.
Horoszkop
Racionális és szentimentális, érzelmes és élettel teli, az eszét és a fizikai erejét együttesen tudja munkára bírni, és ezzel sokra viheti. Ez a mai világban nagy kincs.
Sikerül ígéretes megállapodást kötnie egy üzletemberrel, és ez örömmel tölti el.
Nőtt a munkanélküliség
Pozsony. 2004 első félévében a nemzetgazdaságban alkalmazottak átlagfizetése 15 008 korona volt, ami 10,3%-kal volt több az elmúlt év hasonló időszakánál. Ami ennél is fontosabb, hogy a bérfejlesztés üteme végre lehagyta az éves pénzromlás tempóját, a vizsgált időszakban a reálbér 1,3 százalékos növekményt ért el.
Gazdasági sebességváltás előtt
Pozsony. A Szlovák Statisztikai Hivatal tegnapi jelentése szerint az ország gazdasága az első félévben 5,4 százalékkal növekedett, és éves szinten is marad ez a gyors ütem. Ezzel párhuzamosan végre a fizetések emelkedése is lehagyta az infláció ütemét, azonban a munkanélküliek száma újra meglódult.
Vakon száguldozik 290-nel
London. 290 kilométeres új vaksebességi világrekordot akar felállítani egy brit férfi – igaz, a kocsijában utazó látó útitárs utasításait teljesítve. A 41 éves Steve Cunningham 12 éves korában vesztette el szeme világát.