Gazdasági sebességváltás előtt

Pozsony. A Szlovák Statisztikai Hivatal tegnapi jelentése szerint az ország gazdasága az első félévben 5,4 százalékkal növekedett, és éves szinten is marad ez a gyors ütem. Ezzel párhuzamosan végre a fizetések emelkedése is lehagyta az infláció ütemét, azonban a munkanélküliek száma újra meglódult.

Szlovákia bruttó hazai összterméke (GDP) 2004 első negyedévében 5,5 százalékkal, a második negyedévben pedig 5,4 százalékkal nőtt 2003 hasonló időszakához viszonyítva – jelentette a hivatal. A második negyedévi GDP értéke 328,4 milliárd szlovák korona volt, ami folyó árakon 9,7 százalékkal haladta meg 2003 hasonló időszakának mutatóját. A növekedés döntően az exportnak köszönhető, amely éves szinten 16,4 százalékkal nőtt, míg a hazai fogyasztás állandó árakon számolva 5,8 százalékos növekményt mutatott.

A statisztikai hivatal legfrissebb prognózisa 2004-ben a GDP 5,5 százalékos emelkedésével számol, az Infostat szerint viszont csak 5,2 százalékos lesz a növekmény; abszolút számokban kifejezve az éves GDP várhatóan 1,325 billió korona lesz. Akármelyik adatot is vesszük alapul, ez jóval meghaladja a korábban vártat, mivel a pénzügyminisztérium az év elején 4,7 százalékkal, a Szlovák Nemzeti Bank pedig 3,8 és 4,4 százalék közöttivel számolt. Összehasonlításul: 2003-ban a bruttó hazai össztermék 4,2 százalékkal nőtt.

Ivan Mikloš pénzügyminiszter a napvilágot látott adatokat kommentálva annak a meggyőződésének adott hangot, hogy a jövőben Szlovákia gazdasága akár még magasabb sebességi fokozatra is kapcsolhat, legalábbis erre lehet következtetni a gazdaság javuló szerkezetéből (a félkész és alaptermékek előállítása kezd a háttérbe szorulni, míg a magasabb hozzáadott értéket képviselő termékek gyártása egyre inkább teret nyer). Ami az inflációt illeti, az év végén 6,7 százalékos lesz a pénzromlás üteme, vagyis az egyre dráguló üzemanyagárak ellenére javuló ütemet mutat, hiszen az első félévben még 8,2 százalékos volt.

A vártnál kedvezőbb gazdasági makromutatók ellenére a korona árfolyama tegnap nem mozdult ki a napok óta tartott 40,110 és 40,170 korona/euró határolta sávból. Bár az első adatok közzétételekor a hazai fizetőeszköz egy árnyalatnyit erősödött, azonban később a pénzpiac korrigált és a kurzus a záráskor a 40,120/140 korona/ euró szinten állapodott meg. Megfigyelők szerint a korona akár még gyengülhet is, ha a külkereskedelmi mérleg havi alakulásáról szóló statisztikai információk a vártnál kedvezőtlenebbek lesznek. (s, t, só)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?